2014. november. 18. 16:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 18. 16:09 Gazdaság

Biztonsági jegy kerül a földrajzi jelzés nélküli borokra

Az intézkedés lehetővé teszi a tiszta piaci helyzet kialakítását, valamint a teljes termékpálya nyomon követhetőségét, a földrajzi jelzés nélküli boroknál is.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)  tagjai számára kötelezővé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földművelésügyi miniszter kiterjeszt a piac további szereplőire is - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel. Az intézkedés lehetővé teszi a tiszta piaci helyzet kialakítását, valamint a teljes termékpálya nyomon követhetőségét, a földrajzi jelzés nélküli boroknál is - jegyzik meg.

A borászati termékek forgalomba hozatalát követően az ellenőrzés a HNT, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati igazgatóságának feladata lesz. Az ellenőrzés kiterjed a kis- és nagykereskedelmi forgalmazókra egyaránt. 

A közleményben Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kifejtette, hogy a borágazaton túl más szakmaközi szervezetek is hasonló lépéseket fontolgatnak, így a tej- vagy a hús termékpályán is várható hasonló intézkedés.

Az ellenőrzési jegy ellenértéke 30 forint lesz, a kiszerelési egység minden megkezdett literére. Az ellenérték egy része az ellenőrzést más része pedig a hazai borászatok minőségfejlesztését szolgálja. A HNT köteles lesz a befizetett ellenőrzési díjból származó bevételt elkülönítetten bemutatni, valamint a felhasználást negyedévente a honlapján nyilvánosságra hozni.

 
 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.