2014. november. 13. 15:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 13. 15:36 Gazdaság

Tovább lassult az orosz gazdaság

Mindössze 0,7 százalékkal bővült az orosz gazdaság az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte az orosz statisztikai hivatal csütörtökön. A hivatal első becslése egybecseng a kormány előrejelzésével.

Az első negyedévben 0,9, a másodikban pedig 0,8 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) az ukrán válság és az ennek következményeként elrendelt nyugati szankciók által sújtott Oroszországban. Az év első kilenc hónapjában a gazdaság 0,8 százalékkal gyarapodott. A kormány negyedik negyedévre visszaesést valószínűsít. 

A gazdaságfejlesztési minisztérium számításai szerint szezonális kiigazítással a második és a harmadik negyedévben stagnált, az elsőben pedig 0,5 százalékkal esett vissza a gazdaság. Mindazonáltal fenntartja azt az előrejelzését, hogy az orosz GDP 0,5 százalékkal, vagy kicsit nagyobb mértékben növekedhet idén. Az Interfax orosz hírügynökség által megkérdezett elemzők 0,3 százalékos GDP-növekedést jósolnak az idei évre. 

Az orosz jegybank legfrissebb, hétfőn közzétett prognózisában rontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását. Idén az eddig várt 0,4 százalék helyett 0,3 százalékkal bővülhet a hazai össztermék, jövőre stagnálhat az orosz gazdaság, 2016-ban pedig 0,1 százalékkal növekedhet. A jegybank szerint 2017-ben várható a gazdaság élénkülése, a GDP 1,6 százalékkal gyarapodhat.  

A központ bank emelte a tőkekivonás nagyságára vonatkozó prognózisát is: így az eddig várt 90 milliárd helyett immár 128 milliárd dollárt valószínűsít az idei évre. A gazdaságfejlesztési minisztérium 100 milliárd dolláros nagyságrendű tőkekivonásra számít, a pénzügyminisztérium pedig valamivel több mint 90 milliárd dollárra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.