KDNP: elég, hogy Orbán támogatja a vasárnapi zárva tartást
A kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője számára elegendő – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője csütörtök este. A miniszterelnök sajtófőnöke nem adott egyértelmű választ kérdésünkre, mely szerint most akkor valóban támogatja-e a KDNP ötletét Orbán Viktor.
Az, hogy a javaslat megvalósulása módosítással, vagy módosítás nélkül történik, másodlagos – közölte Harrach Péter.
A KDNP frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza. A kisebbik kormánypárt az erről szóló törvényjavaslatát csütörtökön be is nyújtotta az Országgyűlésnek.
A törvényjavaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben – így például szombaton – pedig időbeli korlátok közé szorítaná.
A kormány tárgyalt a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó javaslatról, de döntést még nem hozott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön. A KDNP javaslatáról azt követően születhet döntés, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat – hangsúlyozta a szaktárca.
Orbánék nem árulják el, támogatja-e vagy sem az ötletet |
A kormányfő kedden azt nyilatkozta, mielőtt a kabinet döntene a boltok vasárnapi zárva tartásáról, „lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak”. Miután Harrach Péter csütörtökön azt mondta, a kormányfő támogatja az öltetet, a hvg.hu a miniszterelnök sajtófőnökéhez fordult a kérdéssel: most akkor valóban támogatja Orbán Viktor a tervet, vagy sem. A válaszból azonban ez nem derült ki. Havasi Bertalan azt írta: "A miniszterelnök álláspontja változatlan: az érintettek meghallgatása után fognak megszületni a témával kapcsolatos döntések és jogszabályok". |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.