Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet-, kábeltelevízió-, és telefonszolgáltatást.
Az MKHSZ kéri a kormányt, hogy a hírközlést sújtó újabb adó bevezetését alaposan fontolja meg, mert veszélybe kerülhet az a 2020-ra tervezett kormányzati cél, hogy Magyarország területén minden háztartás számára elérhetővé váljon a 30 megabit/secundum sávszélességű internetszolgáltatás – olvasható a szervezet közleményében.
Az MKHSZ tiltakozik az újabb ágazati különadó kivetése ellen, ami miatt további súlyos veszélybe kerülhetnek a szövetséghez tartozó vállalkozások. Közleményük szerint a 2013 januárjától hatályos közműadó bevezetése miatt már több kisebb vállalkozás megszüntette a működését, és arra is van példa, hogy kábelhálózatot bontottak le.
Az MKHSZ tagjainak vállalkozásai és hálózatai azokon a településeken működnek, ahol a multinacionális társaságoknak üzleti megfontolásból nem volt rentábilis kábelhálózat kiépítése. Ebből következően az MKHSZ tagjainak működése nagyon fontos az ott élő emberek számára, hiszen másképp nem, vagy csak nehezen jutnának korszerű kábeltelevízió- és internetszolgáltatáshoz – áll a szövetség közleményében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.