Gazdaság hvg.hu 2014. október. 13. 11:47

Három Mercedest ér az Apple – vagy 27 Huaweit

A friss Global Brands-jelentés sok újdonságot nem hozott az élen, de a Top100-as listán annál inkább. Tudta, hogy az Apple értékéből majdnem kijön két Microsoft? És hogy négy Amazon, illetve majdnem tíz McDonald's?

Az Apple második éve áll az Interbrand toplistájának élén, és azzal, hogy 119 milliárd dollárt nyom a képzeletbeli Global Brands mérlegen, 21 százalékos növekedést ért el egy év alatt, tehát a cég azt is cáfolja, hogy ne volna képes tovább növekedni.

A Global Brands-jelentést illetően a top 10-ben egyébként már hagyományos, hogy IT-túlsúly alakult ki; az ezüstöt érő Google-t (107,4 milliárd dollár) ugyan a Coca-Cola követi (82 milliárd dollár) – szemben a Pepsivel, mely csak 24. a listán a maga 19,12 milliárd dolláros értékével –, de a top 10-ben ott van még az IBM (72 milliárd dollár), a Microsoft (61 milliárd dollár) és a Samsung (45 milliárd dollár) is. Érdemes megemlíteni, hogy a kínai Huawei az idén került fel először e listára, és bár a 4,313 milliárdos mérete a mezőnyben most csupán a 94. helyre volt elegendő, a cég évek óta elképesztő sebességgel hízik.

http://www.bestglobalbrands.com/

A listán a Toyota csak a nyolcadik (42,3 milliárd dollár), a Mercedes pedig a tizedik (34,3 milliárd dollár), közéjük "férkőzött be" a McDonald’s (42,2 milliárd dollár). A listán feltűnő, hogy ugyan a Facebook milyen óriásit ugrott (86%) előre, de miközben az Amazon is a legdinamikusabban növekvő értékű cégek közé tartozik a maga 25 százalékával, e sorba több nagy autógyártó is bekerült; a Volkswagen (23%), az Audi (27%), a Honda (17%), a Ford (18%) és a Nissan (23%) is.

A divatmárkák közt a világelsőség is csak a 19. helyre volt elég  (Louis Vuitton – 22,5 milliárd dollár), de a H&M a 21., a Zara a 36., a Gucci pedig csak a 41. helyre került.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.