A Mol szerint az orosz olajjal nem lesz gond
A régió üzemanyag-fogyasztására semmilyen hatással nem lesz az ukrán-orosz konfliktus a Mol Nyrt. szerint, és biztosak benne, hogy rendben érkezik majd az orosz olaj.
A Mol Nyrt. biztos benne, hogy az ukrajnai konfliktus nem okoz majd fennakadásokat az orosz olajszállításokban, mivel üzleti partnerei jó hírben álló vállalatok – mondta Horváth Ferenc, a Mol feldolgozás-kereskedelem üzletágának (downstream) ügyvezető igazgatója a Reuters hírügynökség kelet-európai befektetési konferenciáján.
Az üzletág vezetője elmondta, hogy a Mol már egy éve szállít az Adria kőolajvezetéken keresztül Kurdisztánból és máshonnan is nyersolajat magyarországi finomítójába, bár a vásárolt olaj túlnyomó része még Oroszországból származik és Ukrajnán keresztül érkezik az országba. A Mol havonta 80 ezer tonna nyersolajat vásárol és szállít az Adria kőolajvezetéken Magyarországra. "Az Adria kőolajvezetéken keresztül képesek vagyunk kielégíteni a magyarországi finomítónk szükségletét, de még nagyrészt a szlovákiai finomítóét is" – fogalmazott.
A Mol közel 50 százalékos tulajdonában lévő horvátországi INA olajfinomító kapacitásáról szólva Horváth Ferenc elmondta, jobb lenne egyetlen finomítóban összevonni a két létesítmény tevékenységét, mert a külön üzemeltetés veszteséges. Az INA irányításának jövőjéről folytatott tárgyalásokon azonban a horvát fél – az INA másik nagy részvényese – nem mutatott hajlandóságot a finomítóüzletág racionalizálásának a megvitatására – közölte.
Horvát Ferenc szerint az INA finomítói valószínűleg a legkisebbek és legkevésbé versenyképesek Európában. A rijekai finomítónak nagyobb esélye van versenyképessé válni, mint a sziszekinek (Sisak) – mondta. Horváth Ferenc közölte, hogy a Mol üzleti kilátásai egyre jobbak. A finomítói és olajvegyipari üzleti környezet már jelentős mértékben javult, a haszonkulcs emelkedett, az olajtermék-fogyasztás pedig növekedett az idén Közép-Európában. Az üzemanyag-fogyasztás a harmadik negyedévben tovább növekszik majd – jelezte. "Ami pedig az orosz-ukrán konfliktust illeti, sem közvetlen, sem azonnali hatása nem lesz a régió üzemanyag-fogyasztására" – mondta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.