2014. szeptember. 16. 12:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 16. 18:18 Gazdaság

Több pénzt kerestek a magyarok a NAV szerint

A magánszemélyek tavaly 8761 milliárd forint jövedelmet szereztek az szja-bevallások alapján, ami 4 százalékkal, azaz 333,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit, adókötelezettségük ugyanakkor 1356,9 milliárdról 1318,3 milliárd forintra mérséklődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint.

A bruttósítás tavaly teljes egészében megszűnt – idézte fel Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese. A bevallók száma mintegy 31 ezerrel nőtt, az előző évhez képest ennyivel többen szereztek jövedelmet.

Az összevonás alá eső jövedelmek 4, a forrásadós jövedelmek 4,5 százalékkal bővültek. Munkaviszonyból származó bérjövedelemmel 3 millió 849 ezren rendelkeztek, melynek átlagos havi összege 174 ezer forint volt, ez az előző évinél 4 ezerrel több. 

Az összes adókötelezettség ugyanakkor tavaly 39,1 milliárd forinttal, 1308,1 milliárd forintra csökkent. Az egy főre jutó adó összege 337 ezerről 326 ezer forintra mérséklődött. Az összevont jövedelmek adóterhelése 2013-ban 13,6 százalék volt, 1,1 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.