2014. július. 09. 12:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 09. 13:40 Gazdaság

Részt vett az iszapkatasztrófa utáni mentésben, 400 ezret kap

A Győri Ítélőtábla szerdán helyben hagyta a korábbi ítéletet, amelyben elutasították a Mal Zrt. kérését a 400 ezres kártérítés törlésére.

Jogerősen 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg egy, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa áldozatainak mentésében résztvevő férfinak szerdán meghozott döntésében a Győri Ítélőtábla, helybenhagyva a Veszprémi Törvényszék első fokú döntését.

Zámbó Tamás tanácsvezető bíró az ítélet indokolásában elmondta: azért utasították a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hatályon kívül helyezést vagy a kártérítés törlését kérő fellebbezését, mert a cég arra hivatkozott, hogy első fokon nem kellő szakértői anyag birtokában született döntés. Márpedig olyan ügyekben, amelyekben a közvélemény számára is egyértelmű kár keletkezett, erre nincsen szükség.

 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.