Gazdaság hvg.hu 2014. július. 07. 16:19

Sztriptízbárban kvaterkáztak a bankárok

Komoly botrány van kibontakozóban a Goldman Sachs háza táján. A cég két volt női munkavállalója szerint ugyanis nemi megkülönböztetést alkalmaztak a banknál, folyamatosan "fiú klub" hangulat volt, ehhez pedig a mértéktelen ivás és sztriptízbárok látogatása is hozzátartozott.

Komoly botrány körvonalazódik a Goldman Sachs befektetési bank környékén. A cég két volt női munkavállalója ugyanis 2010-ben beperelte a bankot, mivel szerintük női mivoltuk miatt megkülönböztették őket a banknál. Most ugyanakkor olyan kiegészítést fűztek jogi beadványukhoz, melynek befogadása esetén a Goldman Sachs összes női munkavállalója nevében tudnának fellépni – írja a Bloomberg Businessweek. A két nő a Wall Street kultúrájának alapjait kérdőjelezi meg mindezzel.

A jogi keresetüket megtámogatni kívánt dokumentumokban a volt munkavállalók felsorolják azt, hogyan is hagyták ki őket különböző kirándulásokból, melyeken csak férfiak vehettek részt, leírják, hogy milyen komplikált és átláthatatlan bónuszrendszer működött a cégnél, és hogyan is vettek el felelősségi köröket, miután gyerekeik születtek. A dokumentumokban más női, Goldman Sachs-nál dolgozó volt munkavállalók is megszólalnak, akik különböző megkülönböztetési formákról számolnak be.

A dokumentumokban található olyan leirat is, mely szerint az ügyfelek sztriptízbárokban történő szórakoztatása megszokott dolog volt az Egyesült Államokban a banknál. A Bloomberg írása szerint a két női munkavállaló szerint "fiú klub" hangulat volt a cégnél, a mértéktelen ivás megszokott volt, a nőket pedig semmibe vették, vagy női mivoltukból kiforgatták és csak szexuális tárgyként tekintettek rájuk (egy dokumentumban egy másik volt munkavállaló szerint a férfiak "bimbóknak" nevezték a nőket a cégnél).

A Goldman tagadja a volt munkavállalók állításait, a bank az ügyben küzd a bíróság előtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nagy Gábor 2025. március. 25. 15:56

Ez történik, ha tévés kommentátort nevezel ki a Pentagon élére – lehet-e kémkedési ügy a Signal-botrányból?

Példátlan nemzetbiztonsági hibát követtek el Donald Trump főemberei, amikor a hutik elleni támadás részleteit nem kormányzati hálózaton, hanem olyan chatcsoportban beszéltek meg, amelybe véletlenül bevontak egy újságírót is. Tudott-e Trump arról, mit művelnek az emberei? Ki engedhette be a csoportba az Atlantic főszerkesztőjét?