Gazdaság MTI 2014. május. 26. 15:05

Brutálisan szennyezik a városi levegőt a robogók

A Cambridge-i Egyetemen kimutatták, hogy a robogók nagyságrendekkel keményebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók - csak amiatt, mert többnyire kétütemű motorral működnek. Van olyan útszakasz, ahol az összes légszennyezés kétharmada miattuk van. Hát, akkor, ezek szerint ennyit a Vespákról (is).

A járó motorral várakozó robogó sok ezerszer több olyan szmogot keltő aeroszolt - vagyis az áramló levegőben lévő egyszerű részecskét vagy folyadékcseppet - bocsát ki, mint a nagyobb járművek - idézte a The Daily Telegraph a Nature Communications című lapban megjelent tanulmányt. Ez azt jelenti, hogy noha az autókhoz és teherjárművekhez viszonyítva a robogók száma alacsony, fajlagosan mégis több szennyező anyagot engednek a városok levegőjébe, mint a nagyobb közlekedési eszközök.

MTI / Varga György

A kutatók a rákkeltő benzolt és más - reaktív oxigén eredetű - mérgező anyagokat is nagy arányban találtak a robogók emissziójában. Arra figyelmeztettek, hogy kereszteződésben robogó mögött várakozni is "igen erősen egészségkárosító lehet". Kimutattuk, hogy az általános vélekedéssel szemben a robogók a városok domináns légszennyezői lehetnek, annyi kormot és különösen mérgező szerves részecskét bocsátanak ki - mondta Markus Kalberer, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A robogókat jellemzően kétütemű motor hajtja, mely sokkal kisebb hatékonysággal égeti az üzemanyagot, kipufogórendszere pedig kevésbé szűri ki a szennyező anyagokat, mint a modern gépjárművekbe épített katalizátorok. A kutatók nagy számú jármű kibocsátását elemezték, és megnézték Európa, Amerika és Ázsia egyes városainak légszennyezettségét.

Arra következtettek, hogy bár az Európai Unióban az üzemanyagnak csak egy százalékát használják robogók hajtására, mégis jelentősen és költséghatékonyan lehetne csökkenteni a városok levegőjének szennyezettségét, ha a kétüteműek forgalmát korlátoznák. Egyes városokban az utak környékén tapasztalható légszennyezésnek akár kétharmad része is a kétütemű robogóktól származhat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.