2014. március. 23. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 23. 11:03 Gazdaság

Nagy pofont adhat az orosz tőzsdének a krími válság

Elemzők szerint idén már a második egymást követő évben gyengülhetnek a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói, és a krími események miatt a börzeindexek vesztesége a vártnál nagyobb lehet.

A dollárban jegyzett részvények kereskedését tükröző RTS-index eddig már nagyjából 21 százalékkal esett, miközben a rubel árfolyama 11 százalékkal csökkent a dollárhoz képest.

A tőzsdemutató gyengülését elsősorban az orosz gazdasági növekedés lassulása okozta, továbbá a Krímmel összefüggő események.  Elemzők szerint elképzelhető, hogy a Krím miatti külföldi szankciók hatására az amúgy is gyenge lábakon álló orosz gazdaság végképp megbicsaklik, és recesszióba kerül.

Tavaly az orosz hazai össztermék (GDP) 1,3 százalékkal nőtt, 2008 óta a legkisebb ütemben bővült a 2012. évi 3,4 százalék után. Az idei évre vonatkozó, már rontott kormányzati előjelzés 1,5-2 százalékos gazdaságnövekedéssel számol, ami a szakértők szerint  túl derűlátó becslés.

A Reuters által a múlt héten megkérdezett nyolc elemző véleményének átlaga szerint az RTS-index 2014-et 1300 ponton zárhatja, a múlt év végi 1442 pont után.

A szakértők a múlt év végén még arra számítottak, hogy a tőzsdemutató az idei évtől 1500 ponton búcsúzik.

Pénteken 1136 ponton fejezte be a napot az RTS, amely idén összesen csupán 14-szer zárt emelkedéssel. Az RTS tavaly 5,5 százalékkal gyengült, 2012-ben körülbelül 10 százalékkal erősödött.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.