Győzelmük esetén mindenki árusíthatna majd dohányt, nem lennének kiváltságosok - ezt ígérte az MSZP elnöke, Mesterházy Attila egy szekszárdi kampányeseményen.
A dohánypiac liberalizálását, az egykori kereskedelmi rendszer azonnali visszaállítását ígérte a baloldal győzelme esetére az MSZP elnöke Szekszárdon. Mesterházy Attila azt mondta: kormányra kerülésük esetén mindenki árusíthat majd dohányt, és "nem lesznek kiváltságosok". Ez különösen azért fontos, mert "kormányzati körökből az szivárgott ki, hogy szeretnék, ha az alkohol árusítása is koncessziós jog lenne" - tette hozzá. A politikus véleménye szerint ez újabb profitlehetőséget adna azoknak, akik a trafikokban érdekeltek. "Azt mondjuk nekik is, hogy ne nagyon számoljanak ezzel a lehetőséggel" - jegyezte meg.
Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán sajtókacsának nevezte a hvg.hu hírét, mely szerint nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak sört és bort lehet majd árulni. Cikkünkben arról számoltunk be, hogy a kiskereskedelmi szektorban sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek.
A pártelnök a sajtótájékoztató után a Babits Mihály Kulturális Központban tartott telt házas fórumán - amelyen mintegy ötszázan vettek részt - arról beszélt, hogy a jelenlegi kormány programja "a folytatás, ami azt jelenti, hogy folytatják a rokkantnyugdíjasok megalázását, a szegénység mélyítését, a gazdaság szétverését, a közpénzek elvételét, a trafikmutyit". Eddig egy fő üzenete van a kormánynak: a rezsiharc - folytatta -, de az elmúlt négy évben a rossz kormányzásukkal megemelték az energiahordozók árát, így most saját intézkedéseik miatt kell csökkenteni. "Még ma is, a csökkentésekkel együtt több rezsit kell fizetni, mint a 2010-es kormányváltás előtt" - hangoztatta.
A fórum elején kampányfilmen is bemutatkozó politikus azt mondta: a kedvező foglalkoztatási adatok a kétszázezer közmunkásnak és a 120 ezer regisztráltan külföldön dolgozó embernek köszönhető. "Az elmúlt négy évben körülbelül ötszázezer ember hagyta el az országot, többen, mint 1956 után. Ha megkérdezzük a fiatalokat, mikor akarnak hazajönni, sokan azt mondják, hogy soha" - fogalmazott Mesterházy Attila. Azért kell kormányváltás, hogy a külföldön dolgozó emberek haza tudjanak jönni - jelentette ki az MSZP-elnök.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.