Gazdaság MTI 2014. március. 17. 13:43

Varga az IMF-fel konzultált Budapesten

Ez az első hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013-ban visszafizette az IMF-nek a 2008-ban felvett 20 milliárd eurós hitelt, és az IMF budapesti irodája is bezárt. Az IMF a konzultáció eredményéről zárónyilatkozatot ad ki, melyet az IMF igazgatótanácsa fogad el és hoz nyilvánosságra.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja március 5-17 között szokásos, éves gazdaságpolitikai konzultációt tartott Magyarországon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn. Ez az első hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013-ban visszafizette az IMF-nek a 2008-ban felvett 20 milliárd eurós hitelt, és az IMF budapesti irodája is bezárt.

A tárca közleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetőjét, Costas Christou-t és Johann Pradert, az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatót.  

Magyarország már nem IMF-program-ország, mivel 2013-ban visszafizette a teljes tartozását, de továbbra is tagja a szervezetnek, ezért gazdasági konzultáció keretében folytatódik az együttműködés – írta az NGM. A közlemény szerint a megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az ukrán válság rontja a térség gazdasági megítélését, ezért a helyzet mielőbbi rendeződése közös érdekük.

A találkozón Varga Mihály ismertette azokat a kedvező eredményeket, amelyek hosszú távon is fenntartható, kiegyensúlyozott szerkezetű növekedést biztosítanak Magyarországnak – írja az NGM. A 2013-ban bekövetkezett gazdasági fordulatnak köszönhetően a 2014. évi növekedés a kormány által korábban prognosztizált 2 százalékos mértéknél is magasabb lehet. Pozitív folyamatok indultak el a beruházásoknál, jelentősen nőtt a vállalati szektor teljesítménye, javult a foglalkoztatás, több mint 4 millióan dolgoznak az országban – áll a közleményben.   

A magyar export várhatóan 6 százalékkal bővül az idén, így az áruforgalom külkereskedelmi többlete ismételten meghaladhatja a 7 milliárd eurót. Varga Mihály arról is beszámolt, hogy 2014-től az uniós pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, ezért a gazdaság további dinamikus fejlődésére számít. Az előző ciklusban erre a célra a források 16 százalékát költötték.

A találkozón elhangzott, hogy az IMF által kiemelt figyelemmel kísért területeken a külső egyensúlyi helyzet javításában, illetve a rövid, külső adósság kezelésében Magyarország érdemi javulást ért el. A kedvező gazdasági eredmények jó alapot adhatnak ahhoz, hogy a kormány a jövőben a gazdaság növekedésére koncentráljon.

Az IMF a konzultáció eredményéről zárónyilatkozatot ad ki, melyet az IMF igazgatótanácsa fogad el és hoz nyilvánosságra – olvasható a közleményben.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.