2014. március. 10. 15:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 10. 15:57 Gazdaság

Az Erste hódmezővásárhelyi önkormányzat elleni keresetét elutasították

Első fokú, nem jogerős döntésében elutasította a Szegedi Törvényszék az Erste Bank Hungary Zrt.-nek a hódmezővásárhelyi, a mindszenti és a székkutasi önkormányzattal szemben benyújtott keresetét, amelyben 4,6 milliárd forint megfizetését kérte a településektől a vízszolgáltató Zsigmondy Béla zrt. kötvénytartozása miatt – közölte Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense.

A hódmezővásárhelyi Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. 2006-ban bocsátott ki kötvényt a Raiffeisen Banknál, amelynek segítségével az akkori kisebbségi tulajdonos - Berliner Wasserbetriebe - érdekeltségét vásárolta ki. E kötvényeket 2007 októberében az Erste Bank megvette, majd lejegyezte a vízszolgáltató újonnan kibocsátott, 21,384 millió svájci frank névértékű kötvényét. A Zsigmondy zrt. a kötvénykibocsátásból eredő kötelezettségeinek eleget is tett egészen 2014-ig – közölte a sajtóreferens. 

Miután a vízközmű-szolgáltatásról szóló törvény alapján a vízközművagyon a Zsigmondy zrt. szolgáltatási területén lévő önkormányzatok tulajdonába került, az Erste kihátrált a szolgáltató finanszírozásából: felmondta a cég folyószámlahitelét, majd amikor a vállalkozásnak likviditási nehézségei támadtak, előrehozta a kamatfizetési időszakot, valamint követelte a kötvény részleges előtörlesztését – ismertette Göbl Vilmos. 

A sajtóreferens elmondta, a pénzintézet lépéseinek hatására a Zsigmondy zrt. gazdasági működése megroppant, ami a - jelenleg is zajló - felszámolási eljárásához vezetett. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig megvonta a cég működési engedélyét, és kijelölte szolgáltatónak az Alföldvíz Zrt.-t. 

Az Erste Bank 2013. november 4-én a Szegedi Törvényszékhez fordult, és azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: a vízközművek tulajdonjogával együtt a kötvényhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek is átszálltak az önkormányzatokra. A pénzintézet ezért azt kérte, a bíróság kötelezze az önkormányzatokat - az átszállt vízközművagyon értékének arányában – 19,176 millió svájci frank megfizetésére. A törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében a bank keresetét teljes egészében elutasította - közölte a sajtóreferens.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.