Szijjártó: tovább nőhet a Kínába irányuló magyar export
Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint - a tavalyi 10 százalékos bővülés után - tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése. Orbán Viktor három napos hivatalos látogatásra érkezett az ázsiai országba.
A tanácskozáson elhangzott, hogy a közép- és kelet-európai térségben Kína számára Magyarország az elsőszámú befektetési célpont, a második legnagyobb importforrás és a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partner - tájékoztatta Szijjártó Péter az MTI-t. A magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok pénzügyi alapja rendkívül stabil, köszönhetően a nemzeti bankok közötti 10 milliárd jüan értékű valutacsere-megállapodásnak, az eximbankok között létrejött újabb 100 millió eurós hitelkeret-szerződésnek, valamint az eximbankok által létrehozott 500 millió dolláros közép-európai befektetési alapnak.
A Kínába irányuló magyar export a tavalyi esztendőben 10 százalékkal növekedett, a további növekedés forrása pedig a mezőgazdasági kivitel lehet, ugyanis a kínai kormány jelzése alapján célegyenesbe ért a magyar sertés, kacsa, liba és nyúl exportengedélyek kiadása. Szintén a magyar export növekedését fogja segíteni a magyar-kínai kereskedőház, amely megkezdte működését Pekingben - közölte Szijjártó Péter.
A vegyes bizottság társelnökei, Szijjártó Péter és Csung San kereskedelmi miniszterhelyettes, egyetértettek az infrastrukturális beruházások fontosságában, ennek megfelelően mindkét kormány prioritásként kezeli a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását, valamint a Budapestet elkerülő tehervasútvonal megépítését.
Szijjártó Péter közölte: a vegyes bizottság ülésén szóba került a két ország közötti közvetlen légi járat újraindítása, amiről a két kormány tárgyalásokat kezd. Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytatott Vang Csao külügyminiszter-helyettessel és Li Csi-pinggel, a Kínai Fejlesztési Bank alelnökével.
A vegyes bizottsági ülésről Szijjártó Péter elmondta: szerdán írják alá a két ország képviselői azt a megállapodást, amelynek nyomán Budapesten jön létre Kína és a közép-európai országok turisztikai együttműködésének regionális központja. Döntöttek egyúttal arról is, hogy a magyar és a kínai kormány egyeztetéseket kezd a közvetlen légi járat helyreállításának lehetőségeiről.
Az agráriumról szólva az államtitkár közölte: a kínai kormány képviselői arról tájékoztatták a magyar felet, hogy a sertés-, nyúl-, kacsa- és libahúsra vonatkozó exportengedélyek kiadása az utolsó fázisban van. Ez jelentősen megnöveli majd a Kínába irányuló magyar kivitelt - tette hozzá.
Mától csütörtökig Orbán Viktor és delegációja hivatalos látogatáson van az országban. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője múlt pénteken közölte: a kormányfő tárgyalást folytat Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel. Hozzátette, egyezmények aláírására is sor kerül. A magyar kormányfőt fogadja Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke és Csang Tö-Csiang parlamenti elnök is - közölte korábban a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.