Gazdaság hvg.hu 2014. január. 27. 05:45

Az ország, ahol tömegével szegényednek el

A görögországi kisvállalkozások intézetének 2013-as éves jelentése szerint az ország háztartásai gazdasági szempontból "fulladásközeli" állapotban vannak. A túlélésre törekvés ráadásul hatalmas bizonytalanságot eredményez, mely a politikai rendszerbe vetett hitet is erodálja. A jelentés megjegyzi, hogy Görögországban a háztartások 40 százalékában van legalább egy munkanélküli, 2010-hez képest pedig a háztartások 95 százaléka rendelkezik kevesebb jövedelemmel.

A görögországi kisvállalkozások intézetének 2013-as éves jelentése szerint az ország háztartásai gazdasági szempontból "fulladásközeli" állapotban vannak. A túlélésre törekvés ráadásul hatalmas bizonytalanságot eredményez, mely a politikai rendszerbe vetett hitet is erodálja. A jelentés megjegyzi, hogy Görögországban a háztartások 40 százalékában van legalább egy munkanélküli – írja a Balkans.com.

A jelentés azt is megállapítja, hogy több mint 1 millióan nem kapnak már semmilyen támogatást az államtól, így teljesen a barátokra, családra vannak utalva, akik támogatási súlya hihetetlen mértékben megnőtt, ráadásul akinek van munkája, az is kevesebb pénzből gazdálkodhat (2010-hez képest a háztartások 95 százalékának csökkent a jövedelme, átlagban majdnem 40 százalékkal).

Emellett a háztartások harmada van elmaradásban a közműdíjakkal, banki hitelekkel, 41 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy idén nem tud eleget tenni kötelezettségeinek. A háztartások 86 százaléka saját ingatlant tulajdonol, az itt lakók 28 százaléka rendelkezik jelzáloghitellel. Ezen csoport harmada véli úgy, hogy elveszítheti otthonát a felhalmozódott tartozások miatt, emiatt pedig a háztartások semmit nem tudnak lakásukba beruházni, és az árak is tovább mennek lefelé. Mindezen körülmények között a nyugdíj szinte az egyetlen biztos pont, a háztartások 48 százaléka támaszkodik erre a jövedelemre.

zöldhasú
Hirdetés