"Csak ötlet volt", hogy földet venne a magyar állam Romániában?
A bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja a Krónikának adott interjújában mondta, hogy a magyar állam földvásárlásra készül Romániában. A Külügyminisztérium állítja: csak ötlet volt, kormányprogram nincs, az attasé pedig nem is adott interjút a témában.
Futótűzként járta be az erdélyi magyar sajtót a hír, hogy a magyar állam földvásárlásra készül Erdélyben, az európai uniós moratórium január elsejei lejártával. Erről állítólag Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági attaséja beszélt a Kolozsvárott megjelenő Krónika című, Fidesz-közeli lapnak. A Külügyminisztérium szóvivője azonban a Népszabadságnak cáfolta a hírt, Zákonyi Botond bukaresti nagykövet pedig azt is tagadta, hogy a beosztottja interjút adott volna a témában.
„Van erre egy programunk, amelynek az a lényege, hogy ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor olyan szerződést köthet a magyar állammal, amelynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez kezd a magyar állam egy olyan földdarabbal, ami teszem azt egy kis székely falu határában található? Nos, egy olyan fiatalnak adhatja oda, akinek nincs földje, de szeretne gazdálkodni” – idézte az attasét a Krónika.
Szabó József Andor állítólag azt is elmondta, hogy a magyar kormány az erdők és az ásványvízforrások magyar kézben tartását is támogatja. A Népszabadság megkereste a bukaresti nagykövetség mezőgazdasági attaséját, hogy részleteket kérjen a kormány erdélyi földvásárlási programjáról, de Szabó József Andor azt mondta, nem nyilatkozhat, és a nagykövethez irányított.
Zákonyi Botond közölte: nem kommentálja a cikket, már csak azért sem, mert az attasé nem adott interjút a Krónikának. A nagykövetség ezért helyreigazítást kér a napilaptól. Zákonyi szerint egy marosvásárhelyi, zártkörű rendezvényen, még decemberben ötletként felmerült a földvásárlás, de ilyen kormányprogram nincs. A Krónika-interjút aláíró Szucher Ervin azonban ragaszkodik ahhoz, hogy volt interjú, és lapunknak le is játszotta telefonon a beszélgetés felvételét.
Egy neve elhallgatását kérő, befolyásos erdélyi politikus lapunknak nyilatkozva rámutatott: folyamatosan zajlanak egyeztetések a magyarországi és az erdélyi magyar politikusok között a földek és erdők magyar kézben tartásáról, de erről nem kell nyíltan beszélni. „Egy ilyen nyilatkozat után szó sem lehet semmiféle állami földvásárlásról” – magyarázta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.