2014. január. 06. 09:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 06. 09:16 Gazdaság

Újévi zuhanástól tartanak az elemzők az európai tőzsdéken

Vegyesen nyitottak hétfőn a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,05 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX-30 index 0,05 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index 0,01 százalékkal csökkent hétfőn nyitáskor.

Chris Weston, az IG vezető piackutatója szerint az európai piacokat látszólag kevéssé zavarja, hogy Kínában és Japánban gyengültek a részvénypiacok. Weston szerint a frankfurti tőzsde volt már erősebb is, de összességében nem volt akkora hatással az ázsiai piacok gyengesége, mint általában.

Más piaci elemzők azonban azt hangsúlyozták, hogy egyre jobban tartanak a részvénypiacok januári általános visszaesésétől.

Az államkötvények piacán vegyes mozgás várható hétfőn. A német államkötvények hozamai kissé emelkedhetnek, a brit kötvények hozamai kisé csökkenhetnek. A német központi bank elnöke, Jens Weidmann egy lapinterjúban kijelentette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) helyesen teszi, hogy alacsonyan tartja az alapkamatát, de folyamatosan vizsgálni kell az EKB döntéseinek hatásait.

A nemzetközi piacokon az arany unciánkénti spotárfolyama 1246,11 dollár volt. Előző hét óta 2,9 százalékkal drágult az arany. Hamarosan azonban árcsökkenés jöhet, mert a piaci kereskedők kockázatosabb befektetési lehetőségeket kereshetnek a nagyobb profit reményében.

Pénteken erősödéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek. A FTSE-100 index 0,15 százalékkal 6727,80 pontra, a DAX-30 index 0,37 százalékkal 9434,80 pontra, a CAC-40 index 0,45 százalékkal 4246,10 pontra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.