Kígyózó sorok és ürességtől kongó boltok fogadják, ha most indul el bevásárolni a karácsonyra. Folyamatos tudósítás munkatársainktól és olvasóinktól a legforgalmasabb helyekről. Ha van infója, vagy fotója, küldje be az ugyelet@hvg.hu címre!
Most érkezett
Kedves Olvasóink, köszönjük segítségüket, ezt a percről-percre hírfolyamot ezennel lezárjuk. A szerk.
Azazhogy árusok vannak a promenádon, de hát csak szegény árusok dideregnek, vásárlójuk az nincs.
Hát itt nincsenek sokan, mondta a helyszínen lévő kollégánk. A vevőszolgálatnál is csak azért kellett várni, mert egy hölgy épp akkor hozott vissza egy kibontott szempillaspirált.
A jelek szerint azok, akik ma bementek dolgozni, már kezdenek elérni a bevásárló központokba. A Mammutban továbbra is nagyon sokan vannak, míg kollégánk az Eurocenternél keringett sokáig, hogy találjon el kósza parkolóhelyet. Odabent pedig az Alexandra könyvesboltban fogadta ez. Mondjuk azért annyira nem rémes.
Látszik, hogy a mai már csak egy ál-munkanap volt, az ilyenkor szokásosan beduguló Szentendrei úton lehet haladni kifelé.
Kollégánk a Jűszai Mari téri Lush kenceboltba nézett be, és elégedetten jelentette, hogy nincs tömegnyomor. Sor van, de nem óriási. A vele szemben lévő Rossmannban most csak lézengenek.
Most haladt el egy informátorunk a Szépvölgyi úti Daubner cukrászda előtt, és elhűlten közölte, hogy ilyen kevés embert ott még sosem látott, mint most. De azt nem mondta, hogy ki van-e fosztva az üzlet.
Egy pécsikesztyű-árus azt mondta munkatársunknak a Westendben, hogy 33 éve dolgozik kereskedőként, de az idei volt az egyik leggyengébb év. Azt látja, hogy 3-4 napja iszonyatos a tömeg a plázában, de az emberek csak kóstolgatják a boltokat és nagyon árérzékenyek. Ám válság ide vagy oda, a vásárlók által cipelt dobozok alapján nagyon sok lapos tévét és háztartási eszközt vesznek most az emberek, dobogós helyen van szerinte a parfüm is, aztán pedig a ruházati cikkek.
Délután kettő órától gyűlnek az emberek a Westendben, felpörgött késő délutánra a boltok forgalma, a Mammuthoz hasonló a tumultus. Kollégánknak egy pár elmondta, hogy már csak kiegészítő ajándékokat vásárolnak. A parfümöket árusító Douglasnál igen-igen nagy sorral találkozott munkatársunk. Mindenki vásárol és hozzá eszik-iszik, mert az éttermek itt is tele vannak.
A halhoz nem csak a horgászoknak kell türelem, de a vásárlóknak is. A soroksári Auchan halas pultja után a Lehel csarnok egyik halasáról is jött info, olvasónk, Szabolcs szerint 40 percet kellett ott sorban állni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.