Gazdaság hvg.hu 2013. december. 19. 10:20

Nagyot buktunk a trafikokkal

A legális dohánypiac már nagyjából csak a fele a tavalyinak, ami valószínűleg a nemzeti dohányboltok bevezetésének köszönhető.

Nagyjából felére zsugorodott a legális dohánypiac októberben – írja a Világgazdaság a NAV jövedéki statisztikái alapján. Az ősz második hónapjában csak 529 millió szál cigarettát adtak el a gyártók, ami idén a legalacsonyabb havi adat. Tavaly októberben, valamint a korábbi években is bőven egymilliárd szál fölött volt a fogyasztás. Idén októberig 8,1 milliárd darab fogyott, míg tavaly összesen 12,5 milliárd szál – írja a portál.

A csökkenésben jelentős szerepet játszhat, hogy idén júliustól már csak nemzeti dohányboltokban lehet cigarettát árulni, ugyanis azóta nem volt olyan hónap, amelyben egymilliárd szál felett lett volna a fogyasztás. A jövedékiadó-bevételek viszont magasabbak a tavalyiaknál: szeptemberben az év legmagasabb jövedékiadó-bevétele (36,2 milliárd forint) folyt be a költségvetésbe, októberben ez az összeg 28,8 milliárd forintot tett ki. A két hónap adatai összesen 5 milliárd forinttal, 8,2 százalékkal haladják meg az elmúlt év azonos időszaki adatait, tehát a jövedékiadó-bevétel növekedett. A kormány azonban ennek a költségvetési bevételnek a csökkenésével számol: a 2014-es költségvetés 932 milliárd forint jövedékiadó-bevételre számít, ami 15 milliárd forinttal kevesebb az ideinél.

A hírre reagált a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.. Gyulay Zsolt, a társaság vezérigazgatója a hvg.hu-nak azt mondta, a forgalomcsökkenés jóval kevesebb, és elsősorban az áremelkedésnek köszönhető, de még ezt figyelembe véve sem igaz, hogy "buktunk" volna a nemzeti dohányboltok bevezetésével.  

Fazekas István

A dohánypiac zsugorodásának egyik oka a Világgazdaság szerint, hogy több száz településen még mindig nem lehet legálisan cigarettát vásárolni. Ezt úgy próbálja megoldani a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., hogy szerdán kiírták a negyedik körös trafikpályázatokat 992 településre. A pályázók január 17-ig adhatják be a jelentkezést, utána 30 vagy 60 nap, mire döntés születik. Ha valamennyi koncessziós jog gazdára találna, akkor már mintegy 6200 nemzeti dohánybolt működhetne az országban.

Az elbírálási szempontok nem változtak, a jogszabályok azonban igen. Jövő nyártól ugyanis új dohányboltot már nem lehet nyitni másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. Időközben megszületett a hipermarketek kiszorítására kitalált új szabály is, amely szerint 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletbe nem költözhetnek be (ebbe sok Tesco beletartozik, CBA-k viszont alig), valamint a benzinkút is tiltott területnek számít.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.