2013. december. 17. 05:54 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 17. 05:20 Gazdaság

Nincs alku, elszállhat a görögök újabb hitele

Görögország nem tudott megállapodni nemzetközi hitelezőivel a következő kölcsönrészlet, egy létfontosságú egymilliárd eurós, azaz 300 milliárd forint összeg megadásáról. Erről Janisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter számolt be hétfőn késő este újságíróknak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és az Európai Központi Bank alkotta trojka képviselői egy hétig voltak Görögországban, hogy elvégezzék a gazdaság állapotának legújabb felülvizsgálatát, és döntsenek a részletről.

A kölcsön megadásához a legfontosabb az lett volna, hogy megállapodjanak a végletesen eladósodott állami fegyvergyártó cég, az EAS átszervezéséről. De a trojka képviselői megvizsgálták azokat a terveket is, amelyeket a szintén csőd szélén álló állami bányavállalat, a LARKO, valamint az ELVO teherautógyár privatizálására készített a kormány. Áttekintették az új ingatlanadó bevezetésének és a magánszektor átszervezésének terveit is.

A hitelezők képviselőivel való hétfői tárgyalás után Antonisz Szamarasz miniszterelnök és Szturnarasz pénzügyminiszter nagyon pesszimistának tűnt azzal kapcsolatban, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei kedden jóváhagyják-e az országnak nyújtandó pénzügyi mentőcsomag szóban forgó részletét.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.