2013. november. 18. 07:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 08:34 Gazdaság

Orbánék tervétől elütne a rokonok atomerőműve

Minden lényeges jellemzőjében különbözik a magyarországitól az a megoldás, ahogyan a finnországi Fennovoima atomerőművet kíván építtetni – írja a Világgazdaság.

Tender nélküli, tárgyalásos megállapodás után kívánja még az idén megbízni a finn Fennovoima a Roszatomot egy atomerőművi blokk építésével, az orosz cégnek részesedést is ad a projektben – közölte a VG

A tender mellőzését a lapnak az orosz társaság komoly gyakorlatával, és a már sok helyen bizonyított felkészültségével magyarázta Tiina Tigerstedt, a beruházó társaság nemzetközi kommunikációjáért felelős igazgatója.

Ugyan az igazgató a VG-nek nem tért ki rá, de a döntésben szerepe lehetett annak is, hogy Finnország – amely Loviisában és Olkiluotóban is működtet atomerőművet – eléggé megütötte a bokáját az Olkiluoto szigetén épülő, újabb atomerőművével, pedig ott a kivitelezőt tenderen választotta ki. Az átadás ugyanis már eddig is több évet csúszott, a költségek pedig elképesztő módon elszaladtak.

Míg világszerte, így Magyarországon is fontos szempont, hogy az atomerőmű-beruházásban hány százaléknyi belföldi szállítási arány lehet lehetséges, a Fennovoima kommunikációs igazgatója a VG-nek sem finn elvárás szerinti, sem a Roszatom által ajánlott arányt nem jelölt meg.

Mint mondta, természetesen Finnországban is minél nagyobb belföldi beszállítói arányt szeretnének elérni, erre jó alapot is ad a magas szintű, helyi felkészültség, de a végeredmény azon múlik, hogy a valóságban mit tudnak ajánlani a lehetséges finn beszállítók.

Finnországban magánberuházásként, piaci megfontolás szerint épülnek az atomerőművek, az állam nem ad hozzájuk egy fillért sem. Elindításukhoz azonban politikai jóváhagyás szükséges – a Hanhikivi 1 ezt már megkapta –, engedélyezésüket szigorú törvények szabályozzák Tiina Tigerstedt magyarázata szerint – tette hozzá a lap.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.