Varga Mihály elárulta, mi az ország gyenge pontja
A magyar államadósság a nemzeti össztermék 80 százalékára rúg, azaz rendkívül magas – mondta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a nemzeti össztermék gyarapodását tekintve Magyarország Európa élvonalához tartozik, a tárca vezető szerint jövőre két százalék fölötti is lehet a növekedés – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Varga Mihály a lapnak nyilatkozva elmondta: Magyarország a negyedéves adatok alapján az első helyen van a visegrádi négyek között, az éves adatok tükrében Lengyelország mögött a második helyen áll, az egész európai közösséget figyelembe véve negyedéves vetítésben negyedik, évesben pedig hatodik a 28 ország között.
"Gyenge pontunk továbbra is az, hogy a magyar államadósság a nemzeti össztermék 80 százalékára rúg, azaz rendkívül magas" – fogalmazott a lapnak Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter kifejtette, érdemes volna elgondolkozni azon, hogy ha az építőipar ilyen nagymértékben tudta élénkíteni a gazdasági növekedést, akkor nemcsak az állami megrendelések oldaláról kellene érvényesíteni ezt a hatást, hanem magáncélú beruházások terén is.
A tárcavezető szerint érdemes lenne kiterjeszteni a hitelezést élénkítő programokat a magáncélú építkezésekre, felújításokra is – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.