2013. november. 06. 11:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 14:54 Gazdaság

Varga újabb devizahiteleseket segítő javaslatokat szeretne

Varga Mihály bízik benne, hogy lesznek még az idén a devizahiteles ügyfeleket segítő kezdeményezések. A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában szerdán azt is jelezte, hogy a következő hat hónapban további javaslatokat dolgoznak ki. Azt mondta, szerinte nincs olyan megoldás, amelyik minden devizahitelesnek jó, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét elérjék.

Varga Mihály bízik abban, hogy 2014 már annak az éve lesz, amikor több lakáscélú devizahitelt nem folyósítanak Magyarországon – válaszolta a devizahitel, mint pénzügyi konstrukció kivezetésének idejét firtató kérdésre a miniszter.   

Felidézte, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló törvényjavaslatot, ami áprilisig tartó hat hónapos kilakoltatási moratóriumot is magában foglal. "A következő hat hónapot kell kihasználnunk arra, hogy további megoldásokat dolgozzunk ki" – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mikor várható az átfogó rendezést lehetővé tevő mentőcsomag, azt felelte, a 780 ezer devizahiteles ügyfél száma mára 520 ezerre csökkent, a hitelesek kétharmadán már segítettek az eddig bevezetett intézkedésekkel, a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal vagy a Nemzeti Eszközkezelő (NET) létrehozásával.

Hozzátette, soha nem tudnak olyan megoldást találni, ami minden devizahitelesnek jó legyen, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét tudják elérni. Az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló keddi döntéssel olyan ügyfelek számára is lehetővé teszik a kedvezmények és támogatások igénybevételét, akik eddig ezt nem tudták megtenni – mondta. A nemzetgazdasági miniszter véleménye szerint a munkát ugyanakkor folytatni kell. 

Arról is beszélt, hogy konzultációs fórumot indítottak a devizahitelek jogi hátterének pontosítására, mivel számos, egymásnak ellentmondó bírósági döntés született. Azt mondta, arra törekszenek, hogy sikerüljön akár a bankszövetség javaslatáról, akár az igazságszolgáltatásban részt vevő szereplőkkel együtt olyan megoldást találni, amelyet az ügyfelek döntő többsége el tud fogadni.

Varga Mihály szerint a kormány arra vár, hogy a Kúria olyan jogegységi döntést hozzon, amelynek alapján a parlament és a törvényhozás érdemi lépéseket tud tenni.

"A szakmai háttér ehhez rendelkezésre áll, gazdasági döntéseket nagyon gyorsan meg tudnánk hozni, de jogi megalapozottság nélkül nagyon veszélyes terepre tévednénk" – fogalmazott a tárcavezető. A jogegységi határozat idejére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy a független igazságszolgáltatási intézmények minden más intézménytől függetlenül hozzák meg a döntéseiket.

A nemzetgazdasági miniszter bízik abban, hogy a bíróságok is látják, hogy hosszú távon nem tarthatóak fenn a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban született egymásnak ellentmondó ítéletek. A példaként a pécsi és a debreceni ítélőtábla egymással ellentétes döntéseit említette.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.