2013. október. 31. 07:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 31. 10:30 Gazdaság

Nem kapnak extra pénzt a kórházak

Bár az intézkedési terv elkészült, és az egészségbiztosítási alapban is van 54 milliárdos többlet, csak az eredetileg rendelkezésre álló 30 milliárd forintos összegen osztozhat az összes eladósodott kórház, semmiféle extra pénzt nem kaphatnak – írja a Népszabadság.

A napokban a kormány elé kerülő javaslat alapján az intézmények a június végén nyilvántartott lejárt tartozásaik összegének 77-80 százalékához juthatnak hozzá – írta a Népszabadság. Ebből a pénzből az áprilisig felhalmozott lejárt számlákat lehet kiegyenlíteni.

A lapnak nyilatkozó főigazgatók elmondták, ha a részleges konszolidációt nem kíséri egyéb intézkedés, például a gyógyítási díjak emelése, az adósság elkerülhetetlenül újratermelődik.

Ezért érdekegyeztető fórumaikon keresztül azt kérték a kormányzattól, hogy mielőbb és legalább 10-20 százalékkal emelje az alapdíjakat. Most egy átlagos esetért 150 ezer forintot számlázhatnak, ezzel szemben azt szeretnék, ha legalább 165-180 ezer forintot fizetne az egészségbiztosító.

A cikk szerint a szállítók egy része az egészségügyben már csak készpénzért ad árut, továbbá a korábbi adósságok rendezéséhez köti a szállítást.

Az Országos Vérellátó Szolgálat például mindössze néhány napot hajlandó várni a vérkészítmények árára: ha valamelyik intézmény az első felszólítás után nem fizet, egyszerűen letiltja a neki járó összeget az egészségbiztosítónál – számol be az újság.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.