2013. október. 03. 18:35 Utolsó frissítés: 2013. október. 03. 18:31 Gazdaság

BÉT: a Richter felfele, a Mol lefelé menetelt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,55 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 18 575,80 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője azt mondta: keveset mozgott a magyar részvényindex csütörtökön. A Richter folytatta menetelését felfelé, elérte a 4000 forintos árat. Jó a papír megítélése, egyrészt az MSCI feltörekvő piaci indexbe való visszakerülése miatt, másrészt az Egis várható tőzsdei kivezetése miatt valószínű, hogy a befektetők a Richter felé fordulnak.

A Mol viszont változatlanul lefelé ment, egyértelműen az INA horvát olajcéghez, illetve a Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóhoz kapcsolódó hírek miatt. A befektetők a jelek szerint kedvezőtlenül fogadták azt is, hogy a kormány felkérte a Molt az INA-részvények értékesítésének megfontolására - mondta a szakértő. Hozzátette, hogy a többi blue chip háttérbe szorult csütörtökön.

A Mol 280 forinttal, 1,78 százalékkal 15 420 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 17 forinttal, 0,40 százalékkal 4280 forintra esett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 308 forintra gyengült, forgalma 230,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,78 százalékkal 4000 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 540,7 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,07 százalékkal 27 690 forintra csökkentette értékét.

A BUMIX 1132,42 ponton zárt csütörtökön, ez 1,18 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.