Matolcsy György változatlanul meg van győződve saját tévedhetetlenségéről, aki indításul azzal a kijelentéssel lepte meg hallgatóságát, hogy „ma már minden értelmesen dolgozó közgazdász, társadalomtudós belátja, hogy csak a nem hagyományos válságkezelés sikeres”. A jegybank elnöke valóságos miniszterelnöki expozét tartott: a monetáris politikában végrehajtott fordulat ismertetésén kívül, ismételten, immár sokadszor elszámolt nemzetgazdasági miniszteri munkája eredményeivel is. Ami az előbbit illeti, új elemként a tartósan laza monetáris kondíciók ígéretét, az összesen 2750 milliárd forintra kalibrált növekedési hitelprogram jelentőségét, a jegybank és a felügyelet integrációját említette, és azt, hogy az MNB mérlege a kamatcsökkentés következtében egyre javul.

A Vándorgyűlés korábbi előadói jóval szkeptikusabbak voltak. A kétszeres jegybankelnök Surányi György csütörtöki előadásában elismerte ugyan. hogy a növekedési hitelprogram gondolatától nem idegenkedik, de felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen mértékű beavatkozás a hitelpiacba legfeljebb akkor éri meg, ha új beruházásokat finanszíroz. Ha nem jönnek létre új munkahelyek, ha nem keletkezik számottevő többletjövedelem, visszaütnek a program piactorzító hatásai, és végeredményben szimpla jövedelemtranszfer történik az üzleti szféra javára. Természetes közpénzekből. A növekedési hitelprogram első fordulóját Matolcsy úgy értékelte, „szép és ígéretes eredmény”, hogy csaknem egyharmad új beruházási hitel, 28 százalék új forgóeszközhitel volt,  40 százaléka pedig hitelkiváltás.

Matolcy György egy MNB-sajtótájékoztatón

Túry Gergely

A Matolcsy által szintén sikerként emlegetett, uniós és régiós szinten is alacsony inflációról Surányi úgy vélekedett, „a piac nem hisz a szemének”, amit jól mutat, hogy a hosszú lejáratú magyar állampapírok hozamszintje elszakadt a rövid lejáratú papírokétól. Ráadásul a meglepetés-dezinfláció súlyos költségvetési hatásokkal is jár. Egyrészt a költségvetés terhei az inflációhoz viszonyítva magas kamatszint miatt megugranak, a nyugdíjak reálértékének 3-3,5 százalékos növekedése pedig beépül a bázisba, ami évi 400-450 milliárd forinttal szűkíti a költségvetés mozgásterét. Azt pedig csütörtökön még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megemlítette, hogy az alacsony infláció csupán a „rezsicsökkentés” következménye. Magyarán: az árakba történt erőszakos beavatkozás terméke.  Matolcsy azt jövendölte, hogy a 3 százalékos infláció középtávon is fennmarad.

Az elnök úgy kalkulál, hogy az alapkamat vágások következtében az MNB 2013-as vesztesége radikálisan csökken, és 3 százalékos kamatszintnél talán el is tűnik. Ez úgy is értendő, hogy az MNB célrendszerébe az inflációs célkövetés, a gazdaságpolitika és a növekedés támogatása mellé bekerült a költségvetés megkímélése is, ami igazi újdonsága a monetáris politika világának. Matolcsy azt hangsúlyozta, hogy az alapkamat csökkentésével az elmúlt egy évben 85-90 milliárd forintot spórolt a jegybank a költségvetésnek, növelve ezzel annak mozgásterét. A későbbi évekről nem tett említést, holott Matolcsyval szemben az elemzők azzal kalkulálnak, hogy a növekedési hitelprogram keretében folyósított, nulla kamatozású kölcsönök miatt – azok igénybevételétől függően – a jegybankot a következő években sokszor tízmilliárdos veszteség éri. Az elnöki prezentáció szerint „magas maradt a devizatartalék”, amire a nemzetközi szervezetek elemzései is rendre felhívták a figyelmet. Ezzel szemben a jegybanki tartalékok szintje a csúcsot jelentő 38 milliárdról folyamatosan csökken, a jegybank legutóbbi közlése szerint 30 milliárdra apadt.

A monetáris politikában végrehajtandó reformot a gazdaságpolitikai fordulat tette lehetővé – tért át saját korábbi ténykedésének méltatására Matolcsy. Az első sikermutató az államadósság csökkentése, amelyet a 2010 második félévében mért 85,3 százalékos csúcshoz viszonyít. Ez annyiban hamiskás bázis, hogy a 2010-es kormányváltás idején az államadósság a GDP 82 százaléka volt, amit azt követően a fideszes politikusok felelőtlen nyilatkozatai miatt gyengülő forintárfolyam emelt a 85 százalékos magasságba. De a bázis ma már mellékes. Nagyobb baj, hogy az államadósság mintha tartósan rátapadna a 80 százalékos szintre, annak ellenére, hogy a kormány a magán-nyugdíjpénztári vagyont lenyúlta, és a 3 ezermilliárd forintnak nagyjából a felét – sajnálatosan csak ennyit - az államadósság csökkentésére fordította. E nélkül az államadósság a GDP 86-87 százaléka lenne. Az év végére Matolcsy 78-79 százalékos GDP-arányos mutatót vár, amit nem lesz könnyű teljesíteni.

Magyarország a 80 százalék körüli szinttel is változatlanul a veszélyzónában van. Így aztán Orbán Viktor kormányfő hiába reménykedett benne, hogy a „leminősítésekre felminősítések következnek majd”, ez még nem történt meg. Két nappal korábban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter amúgy jóval mértéktartóbban fogalmazott Matolcsynál, amennyiben az adósságráta növekedésének megállítását minősítette félelmetes teljesítménynek. Ami pedig a közeli jövőt illeti, Domokos László számvevőszéki elnök (egyúttal a Költségvetési Tanács tagja) bejelentette a vándorgyűlésen, hogy igazán időszerű az alkotmányos adósságszabály felülvizsgálata. Olyan új szabályt kell alkotni, amely nem fékezi a gazdasági növekedést, a Költségvetési Tanács tíz konkrét javaslatot vitat meg október folyamán – jelentette be Domokos, ám nehézkesen felolvasott előadásában erről egyetlen részletet sem árult el a vándorgyűlés közönségének.

A jegybankelnök büszkeségének további tárgyait is lábjegyzetelni lehet. A magyar költségvetési egyenleg „kivételes” javulásában benne foglaltatik, hogy a korábbi magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat elnyelte a költségvetés, e nélkül 4 százalék körüli lenne a deficit. Matolcsy azt is kiemelte, hogy a válságkezelés az adócentralizáció növelése nélkül is sikeres volt, amit a Magyar Közgazdasági  Társaságot és a Költségvetési Tanácsot elnöklő Kovács Árpád azzal árnyalt, hogy az államháztartás kiadásai régiós összehasonlításban most is magasak. E mellé még az a megjegyzés kívánkozik, hogy az Orbán-kormány nem ezt, hanem radikális adócsökkentést ígért, továbbá, a magyar adórendszer piactorzító hatásairól valamennyi nemzetközi elemzés valósággal elborzasztólagosan ír.  Ezt az adóátrendező politikát Matolcsy tehermegosztásnak minősítette. No és igazságtételnek, amennyiben a kormányváltás előtt nagy profitot bezsebelő bankoknak és energetikai cégeknek kell most átsegíteniük a magyar kormányt az átmeneti költségvetési feszültségeken. Az adócentralizáció egyébiránt azért maradt ilyen magas, és mutat 2011 óta ismét emelkedő trendet, az adórendszer pedig azért ennyire zavaros és torz, mert a 2011-es konvergenciaprogramban megálmodott, évi 3-3,5 százalékos növekedés nem jött össze, a magyar GDP még az idén is csupán 0,5 százalékkal bővül – a tavalyi 1,7 százalékos visszaesés után.

Matolcsy most ismét növekedési fordulatot lát, csakúgy, mint 2011 tavaszán. Ezzel szemben két nappal korábban Surányi azt mondta – egyebek mellett a magyar bankrendszer lekötött tőkéjének kiugróan alacsony megtérülési rátájával, a zuhanó beruházási rátával, az illúziót keltő költségvetési politikával, a bizalomvesztéssel érvelve (amit persze nem csak a mostani kormányzat rovására ír):  „Nem látom, hogy erről a leszakadó pályáról erőteljesen el lehet mozdulni.”

Régmúltbéli szerepére is imponálóan büszke Matolcsy, amennyiben előadásának a „Reform és fordulat” címet adta. Ezzel a híres 1987-es ellenzéki iratra, az akkori Pénzügykutatási Intézetben megfogalmazott, több tucat közgazdász és társadalomtudós véleményét összegző „Fordulat és reform”-ra utalt, amelynek szerzői névsora a következő: Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel László és Matolcsy György. (Surányi György csak azért maradt ki, mert éppen Washingtonban tartózkodott.) Matolcsy már egy-két évvel később, az MDF-hez húzódott politikus-aspiránsként szembefordult  a „Fordulat és reform” eszmevilágával, azóta pedig csak távolodik tőle. Előadásában úgy emlékezett meg a régi időkről, a dokumentum arról szólt, hogy a reformok előfeltétele a politikai fordulat, ez pedig 2010-ben megtörtént… Ám ez féligazság: az 1987-es mű a vállalkozási szabadságra – egyáltalán a szabadságra -, a gazdaságba történő állami beavatkozások intézményes korlátozására fokuszált, no és főleg eszmei és politikai pluralizmusra. Az Orbán-kormányról és Matolcsy munkásságától az efféle liberális szellemiség felettébb távol áll.  Ezt viszont nem is titkolják.