2013. szeptember. 26. 15:46 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 26. 15:41 Gazdaság

Tovább csökkentek a bankbetétek Görögországban

Görögországban csekély mértékben ugyan, de tovább csökkentek a vállalatok és a háztartások bankoknál elhelyezett betétei augusztusban.

A görög központi bank csütörtökön közzétett jelentése szerint a betétállomány júliushoz képest 0,1 százalékkal 162,21 milliárd euróra zsugorodott.

A 2009-ben kirobbant válság óta a betétállomány egyharmadával, 90 milliárd euróval zuhant, mert a tőke menekülni kezdett, attól tartva, hogy az ország kénytelen lesz távozni az euróövezetből.

A tavaly júniusi választásokat követő hónapokban megindult a tőkebeáramlás, és mintegy 17 milliárd euró érkezett a görög bankokba. A márciusi ciprusi bankmentő akció azonban, amelyet részben a betétesek kárára hajtottak végre, megijesztette a pénztulajdonosokat és ismét elkezdődött a tőkekiáramlás. A betétállomány azonban azért is csökken, mert a válság sújtotta háztartások kénytelenek megtakarításaikhoz nyúlni.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.