2013. augusztus. 27. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 27. 14:19 Gazdaság

Bemennek a takarékok az integrációba

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) augusztus 27-én tartott közgyűlése elfogadta a társaság új alapszabályát, megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit, továbbá jóváhagyta a Magyar Posta tőkeemelését.

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) szerint az elfogadott alapszabály új fejezetet nyit az integráció központi bankja és a szövetkezeti hitelintézetek együttműködésében: egyrészt lehetővé teszi, hogy a Takarékbank ténylegesen betöltse a törvényben kijelölt központi banki funkcióit, másrészt elősegíti, hogy a szövetkezeti hitelintézetek tőkeerős, versenyképes és stabil piaci szereplőkké váljanak, valamint korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtsanak minden ügyfelüknek.

A Takarékbank közgyűlése döntött a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemeléséről is, amelynek révén a magyar állam ideiglenesen többségi tulajdont szerez a társaságban.

zöldhasú
Hirdetés