2013. augusztus. 21. 15:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 21. 18:53 Gazdaság

Milliárdosok, akik semmit sem hagynak gyerekeikre

Nem minden milliárdos rendkívüli mértékben altruista, többen már életükben dobra verik vagyonuk jelentős részét, és alig hagynak pénzt örököseiknek. Mások csak annyi pénzt tartanak meg, mely a temetésükre elég lesz, vagyonuk többi részét még életükben szétosztogatják.

A Business Insider összegyűjtötte azon milliárdosok listáját, akik nem valószínű, hogy sok pénzt hagynak majd örököseikre. Többen már életükben dobra verik vagyonuk jelentős részét, és alig hagynak pénzt örököseiknek. Mások csak annyi pénzt tartanak meg, mely a temetésükre elég lesz, vagyonuk többi részét még életükben szétosztogatják.

Warren Buffett befektető megígérte, hogy vagyonának 99 százalékát szétosztja még életében, vagy akkor, amikor meghal. Gyermekeinek épp annyi pénzt hagy majd, amivel bármit megtehetnek, ugyanakkor nem akar nekik akkora vagyont hagyni, amivel "semmit tudnának tenni". Az eBay alapítója, Pierre Omidyar és felesége az emberkereskedelem felszámolásának legnagyobb egyéni támogatói közé tartoznak, emellett folyamatosan eBay-részvényeket ad át filantróp alapjának is.

Michael Bloomberg, New York polgármestere évi 1 dolláros fizetést kap, rendes fizetésre nem is lenne szüksége 19,5 milliárdos vagyona mellett. Több ezer non-profit szervezetet támogat, jelentős összegeket költ egyetemek segítésére is. Bloomberg vagyonának jelentős részét az elkövetkezendő években eladományozni tervezi vagy alapítványának adja. Bill Gates, a világ egyik leggazdagabb emberének alapítványa ma már mintegy 37 milliárd dollárt kezel. A Microsoftból meggazdagodott Gates szerint az nem lett volna jó se a társadalomnak, se gyerekeinek, ha a vagyont rájuk hagyja. Jackie Chan színész vagyonának felét adományra szánja, ha meghal, gyerekére nem tervez milliókat hagyni. "Ha képes rá, keresse meg a saját pénzét. Ha nem, akkor csak az én pénzemet herdálná" – hangsúlyozta. Ted Turner médiamogul dollármilliárdokat adott az ENSZ-nek, 2010-ben azt nyilatkozta, hogy szinte már szegénységben él, és csak annyi pénzt tart meg, hogy az elég legyen a temetésére.

Mások ugyanakkor egészen prózai okok miatt nem hagynak pénzt örököseikre. Gina Reinhart ausztrál bányamágnás azért zárná ki gyerekeiket a vagyonból, mivel szerinte nekik nincs meg a tudásuk, szakértelmük, tapasztalatuk a cégcsoport vezetéséhez.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.