2013. augusztus. 13. 09:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 13. 11:12 Gazdaság

Devizahiteles mentőcsomag: jön a családi csődvédelem?

Szerdai ülésén tárgyalhat a kormány a devizahitelesek megsegítéséről és a családi csődvédelem bevezetéséről is – értesült a Magyar Nemzet. A lap keddi számában közölte, hogy azokon segítenének ezzel az opcióval, akik elsősorban nem a jelzálogalapú devizahitelek miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Szerdai ülésén tárgyalhat a kormány a devizahitelesek megsegítéséről és a családi csődvédelem bevezetéséről is – írja a keddi Magyar Nemzet. A lap keddi számában közölte, hogy azokon segítenének ezzel az opcióval, akik elsősorban nem a jelzálogalapú devizahitelek miatt kerültek nehéz helyzetbe.

A KDNP először még 2009-ben, ellenzékben vetette fel ezt az ötletet, majd a kormányváltás után több megoldási javaslat is felbukkant. Ezek arra irányultak, hogy ha egy család nem tudja fizetni a számlákat, akkor bíróságon kérhetné, hogy fizetési moratóriumot adjanak számára, és rendeljenek ki csődbiztost. Aki pénzügyi tervet készít, illetve a bankkal és közüzemi cégekkel tárgyalna.

A devizahitelesek ügye viszont tegnap is szóba került, amikor Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a Civil Összefogás Fórummal (CÖF) egyeztetett – utóbbi kezdeményezésére – a probléma megoldásának jogi lehetőségeiről. A két fél hangsúlyozta, hogy minél hamarabb megegyezésre kell jutni, és minden érintett bevonásával igazságos megoldásnak kell születnie.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.