Az Audi-gyár húzhatja fel az ipari termelést
Elsősorban a kiépített, és folyamatosan belépő autóipari kapacitások miatt az ipari termelés további növekedését várják az MTI által megkérdezett elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte előzetes adatok alapján, hogy júniusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál viszont 1,2 százalékkal nagyobb volt a kibocsátás volumene. A munkanaphatástól megtisztított index 1,7 százalékos növekedést jelez tavaly júniushoz képest. Az első félévben 1,6 százalékkal alacsonyabb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője a KSH közléséből kiemelte azt, hogy a járműgyártás, illetve annak exportja húzta az ipari termelést, miközben a legtöbb alágazat gyengén teljesített.
Az elemző szerint a járműgyártás felfutása megfelel a várakozásainak, mivel a Suzuki június elején visszatért a kétműszakos termeléshez. Hozzátette: a következő hónapokban is a járműgyártás adhat további lendületet az ipari termelésnek, mivel az Audi autógyára júniusban állt termelésbe, ami fokozatosan futhat fel.
A kilátásokat illetően bíztatónak nevezte, hogy az európai és a német konjunktúramutatók a kilábalás irányába mutatnak. Tavaly összességében 1,7 százalékkal csökkent az ipari termelés. Az idén viszont az Audi győri üzemének júniusi elindulásával, a Mercedes- és az Opel-üzemek kapacitásának felfutásával, a bázishatások miatt és az év második felétől várhatóan javuló belső és külső kereslet mellett 3 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása – sorolta az elemző.
Balatoni András, az ING elemzője az év egészére az ipari termelés szolid, de folyamatos növekedését várja. Erre következtet a munkanaphatástól megtisztított index növekedéséből is.
A folyamatos növekedési előrejelzést arra alapozta az elemző, hogy a kiépült jelentős autóipari kapacitások meghaladják az elektronikai iparban kiesett kapacitásokat, így a kettő eredője pozitív lesz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.