2013. július. 25. 14:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 25. 18:22 Gazdaság

Miniszter a Tescóban: indul a dinnyekampány

Az idén 20 százalékkal nagyobb területen, mintegy negyedével több dinnye terem Magyarországon, mint 2012-ben, a gyümölcs termesztése 10-12 ezer családnak ad megélhetést – mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter az angyalföldi Tesco Extra áruházban, a dinnyét népszerűsítő kampány indító rendezvényén csütörtökön.

A Tesco tavaly 10 ezer tonna dinnyét vásárolt a magyar termelőktől, és ebből 3 ezer tonnát exportált, idén is minimum ennyit szándékozik felvásárolni – mondta Nigel Jones, a társaság vezérigazgatója. Az induló ár a Tescóban most 95 forint, miután a dinnye szabadáras, a tárca nem szólhat bele az ár alakulásába, a mostani ár már méltányos hasznot hoz a termelőnek is – válaszolta újságírói kérdésre a miniszter.

Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Egyesületének országos elnöke azt mondta, hogy jelenleg a termelők a föld szélén nettó 32-45 forintot kapnak a dinnyéért. Erre rakódik rá a nagykereskedő 10 forintos árrése, a szállítás 25 forintos költsége, a göngyöleg ára és a kiskereskedő haszna, továbbá a 27 százalékos áfa. Ez így együtt jelenleg 95-120 forintot jelent kilogrammonként a boltokban. 

A termelő bevételéből 12 százalék a kompenzációs felár, amelyet az állam a kistermelőnek megtérít, de a társaságoknak ki kell gazdálkodniuk – tette hozzá az országos elnök, aki üdvözölte a dinnye állam általi osztályba sorolását. A másodosztályú gyümölcs 20-25 százalékkal olcsóbb az első osztályúnál, a beltartalma ugyanaz, de esztétikailag nem olyan vonzó.

Simonka György országgyűlési képviselő, a magyar zöldség-gyümölcs termékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos megköszönte a Tescónak, hogy vállalta a dinnye promócióját, a miniszternek pedig azt, hogy a tárca finanszírozza a dinnye népszerűsítését, amely egy kilogrammra vetítve a legolcsóbb gyümölcs jelenleg a piacon.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.