500 lakáséval egyenlő a Parlament rezsije
A Parlament havi rezsije megközelíti a 20 millió forintot - közölte a Blikk.
Tavaly csaknem 240 millió forint volt a majd 18 ezer négyzetméter alapterületű Országház fenntartási költsége, ami nagyjából 500 átlagos fővárosi lakás rezsijének felel meg - írta a Blikk.
A legnagyobb tétel a fűtés költsége, a hőenergiát saját kazánházban állítják elő - közölte a lappal a Parlament sajtóhivatala. A gázszámla havonta átlagosan 10 millió forint, de ez a téli hónapokban jelentősen megugrik. A hőmérséklet nem lehet 22 foknál alacsonyabb azon 324 szoba egyikében sem, ahol a munkatársak dolgoznak.
Több mint havi hatmilliós az áramszámla, és a villanyórát a szellőzőrendszer működtetése mellett az épület díszkivilágítása, illetve a 9460 izzó is rendesen pörgeti - fogalmazott a lap. Az izzók cseréje hozzávetőleg 300 ezer forintba kerül havonta. Ezen túl 1,2 millió forint a víz- és csatornadíj, ami mellett már eltörpül a havi 550 ezer forint szemétszállítási díj.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.