Jó kondiban maradt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,52 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 19 423,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a magyar piac jó napot zárt, tartja a pluszokat. A forint is erősödött, az euró árfolyama már 293 forint alatt jár. Nyugat-Európában is komoly pozitív hangulat volt, a tengerentúlon azonban ez már annyira nem érződik, ott visszafogottabb az emelkedés.
Az OTP-nek sikerült megtartania a reggeli emelkedést, és a napi sávja közelében tudott zárni, 5000 forint felett, a legjobban teljesített a magyar börzén.
A Richter is nagyon jól teljesített, fel tudott jönni a 36 ezer forintos ellenállás közelébe. A többi papírnak sem volt oka panaszra, a hazai részvényindexek "masszívak", vagyis pluszosak – mondta az üzletkötő.
Sőre Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a Richterrel szerdán lehet utoljára kereskedni a jelenlegi névértékkel. Amíg az átalakítás meg nem történik, nagyon oda kell figyelni a mennyiségekre, ne megszokásból történjen a vásárlás – tanácsolta.
A szerdai kereskedés hangulatát a szakértő szerint a Ben Bernanke beszédével kapcsolatos várakozás határozza majd meg. A Federal Reserve elnöke a múlt hónapban egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított összeg csökkentéséhez.
A Mol 350 forinttal, 2,11 százalékkal 16 950 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 92 forinttal, 1,87 százalékkal 5010 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 321 forintot ért, forgalma 134,9 millió forint volt.
A Richter árfolyama 235 forinttal, 0,66 százalékkal 35 755 forintra emelkedett, forgalma 486,2 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 39,0 millió forintos forgalom mellett 95 forinttal, 0,43 százalékkal 22 195 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1037,97 ponton zárt kedden, ez 1,07 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.