2013. július. 09. 16:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 09. 17:05 Gazdaság

Kína az autóipar megmentője

Miután tegnaphíre jött, hogy Audiból és BMW-ből is rekordmennyiséget adtak el az ázsiai országban, ma kiderült, hogy a GM egyenesen több kocsit értékesít Kínában, mint odahaza.

A General Motors mérföldkőhöz érkezett, miután a cég rekord számú, az Amerikai eladásokat is meghaladó  kínai értékesítésről számolt be - írta meg weboldalán a CNBC.  Az amerikai médiacsatorna jelentése szerint a GM és a vele közös vállalatban működő kínai partner 2013 első félévében mintegy 1,6 millió gépjárművet értékesített, ami éves szinten 10,6 százalékos növekedést jelent, mivel egészen pontosan 236.207 autóval többet adtak el, mint egy évvel ezelőtt.

Eközben az egyik "legamerikaibb" amerikai autógyártó az USA-ban, ugyanebben az időben csak 10,4 millió autót tudott eladni. Vagyis az a helyzet állt elő, hogy az amerikai cég jobban teljesít Kínában, mint odahaza.

A gazdasági válság kirobbanását követően a csőd és a megszűnés határán is sokáig billegő, majd állami gyámságot kapott autóipari konglomerátum az utóbbi időben a tőzsdén is jól teljesít. A GM árfolyama az elmúlt hetekben több mint tizedével erősödött, és a várakozások további emelkedést prognosztizálnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.