Még idén hozzányúlnak a nyugdíjrendszerhez Szerbiában
Szerbia még idén megkezdi a nyugdíjrendszer és a közszféra reformját – mondta hétfőn Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes, miután a Nemzetközi Valutaalap újra figyelmeztette az országot, hogy többet kell tennie a költségvetési hiány leszorításáért.
A közszféra bérei és a nyugdíjkifizetések teszik ki a költségvetési kiadások felét. A bérek és nyugdíjak befagyasztását vagy éppen csökkentését azonban nem tervezik, mert ez visszavetné a belső fogyasztást és a növekedést, ezért hosszú távon a strukturális reform az egyetlen megoldás – hangsúlyozta Mladjan Dinkic pénzügyminiszter hétfőn egy belgrádi pénzügyi konferencián.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) májusban figyelmeztette Szerbiát, hogy a deficit idén meghaladhatja a hazai össztermék (GDP) 8 százalékát, ha nem csökkentik a nyugdíjakat és a közszférában fizetett béreket.
A költségvetés hiánya az első félév végére elérte az éves előirányzat 80 százalékát. A parlament múlt pénteken 4,7 százalékra módosította az eredetileg 3,6 százalékos deficitcélt, noha a kormány pénzügyi tanácsadó testülete figyelmeztetett, hogy az új irányszám is túl optimista, és a hiány elérheti az 5,3 százalékot.
Mladjan Dinkic pénzügyminiszter szerint idén "nem reális" elővigyázatossági hitel-megállapodás megkötése az IMF-fel, és Belgrádnak a Világbankhoz kell fordulnia támogatásért.
Az IMF tavaly befagyasztott egy 1,3 milliárd dolláros kölcsönt a kormány túlköltekezése miatt. Loup Brefort, a Világbank belgrádi képviselője szerint a nemzetközi pénzintézet kész további segítséget nyújtani.
"Hogy a technikai támogatáson kívül pénzügyi támogatást is felajánlunk-e, az a következő hetekben fog kiderülni" – mondta Brefort a pénzügyi konferencián.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.