1,5 százalékos GDP-növekedést vár a Kopint-Tárki jövőre
Idén 0,3, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon, miközben a beruházások csökkenése várhatóan csak 2014-ben áll meg - ismertette a Kopint-Tárki vezérigazgatója a kutatóintézet legfrissebb, nyári előrejelzését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Palócz Éva kiemelte: felfelé módosították előző, idénre még stagnálást jelző előrejelzésüket, elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének javulása miatt, ahol 8 százalékos termelésbővülést várnak 2013-ra. A Kopint-Tárki előrejelzése szerint 2013-ban 3,5 százalékkal esik vissza a bruttó állóeszköz-felhalmozás, 2014-ben pedig stagnálhat.
Palócz Éva szerint a recesszió mélypontján túl van a magyar gazdaság, a növekedés üteme és lefutása azonban bizonytalan. Vannak pozitív, a növekedést előrevetítő jelek, de vannak olyan tényezők, amelyek óvatosságra intenek az idei, de különösen a jövő évi növekedéssel kapcsolatban - mondta, hozzátéve, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága bizonytalanságban tartja a hazai vállalati döntéshozókat.
Az infláció 2013-ban 1,6 százalék lehet; legalább 30 éve nem volt példa egyessel kezdődő adatra. Palócz Éva megjegyezte, hogy idénre szóló előrejelzésük alacsonyabb mint a piaci konszenzus, és már magában foglalja a víz-, a csatorna- és szemétdíjak csökkentésének hatását, de további rezsicsökkentést nem. A dezinflációhoz a rezsicsökkentésen kívül a világpiaci árak alakulása is hozzájárul - tette hozzá a vezérigazgató.
Palócz Éva jelezte, hogy a magyar gazdaság továbbra is keresletkorlátos: a beruházások és a közfogyasztás csökken, eddig a magánfogyasztás is zsugorodott. 2014-ben már 2,8 százalékos árindexet vár a Kopint-Tárki. A magánfogyasztás előrejelzésük szerint 2013-ban 0,4, jövőre pedig 1 százalékkal emelkedhet.
Az ipari termelés idén 0,5 százalékkal, jövőre pedig 2,5 százalékkal bővülhet. Az építőipar az év eddigi nyertese, mivel 6 évnyi zsugorodás után úgy tűnik, megszűnt az ágazat mélyrepülése, és a 4 százalékos várt bővüléssel a mezőgazdaság után a második legdinamikusabban növekvő ágazat lehet 2013-ban - mondta Palócz Éva.
Szólt arról is, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene előrejelzésük szerint idén kismértékben, 0,5 százalékkal emelkedhet, jövőre pedig 1,2 százalékkal bővülhet. Palócz Éva elmondta: várakozásaik szerint az áruforgalom bővülése a következő hónapokban is folytatódik, az export idén 1,8, jövőre pedig 3,4 százalékkal nő, az import pedig 1,2, valamint 2,9 százalékkal emelkedhet.
A pénzpiaci helyzet oldaláról a gazdaság növekedési kilátásai kifejezetten jók, minden pénzpiaci mutató stabil. Palócz Éva kiemelte: kifejezetten kedvező, hogy a forint árfolyama - bár voltak kilengések - de 300 forint alatt tudott maradni. Idénre éves átlagban 297, jövőre 295 forintos euróárfolyammal számol a Kopint-Tárki.
Az állampapír-piaci hozamok csökkennek, bár az utóbbi időben volt némi volatilitás. A vezérigazgató elmondta: a vállalatok is alacsony kamatszinten juthatnak hitelhez, ennek ellenére a vállalati hitelállomány csak csekély mértékben tudott emelkedni. Ennek az alacsony a hitelfelvételi és a hitelnyújtási hajlandóság is az oka, és összefügg azzal, hogy a cégek nem igazán terveznek beruházásokat - vélekedett Palócz Éva.
Ismertette, hogy a Kopint-Tárki előrejelzése szerint az uniós szabályoknak megfelelően számított államháztartási hiány idén a GDP 2,8, jövőre 2,9 százaléka lesz, míg az államadósság az idei 80,8 százalékos GDP-arányos szintről jövőre 79,8 százalékra csökken.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.