Matolcsy-hitelek: külön-külön pályáztatják a bankokat
A jegybank növekedési hitelprogramjában a bankoknak a két pillérre - a beruházási és a hitelkiváltó kölcsönre - külön-külön benyújtott igények alapján két külön allokációban osztja szét a jegybank a 250-250 milliárd forintos keretösszeget; a részvétel feltételeként megjelölt 5 százalékos minimális vállalás is külön-külön értendő - közölte az MNB sajtóosztálya csütörtökön.
Matolcsy György jegybankelnök kedden jelentette be, hogy a monetáris tanács véglegesítette növekedési hitelprogramjának részleteit.
A kis- és középvállalatoknak nyújtandó, egyrészt beruházásra, pályázati önerő előteremtéséhez és forinthitel-kiváltásra, illetve devizahitel kiváltására fordítható összesen 250-250 milliárd forintos kedvezményes hitelt a kereskedelmi bankok legfeljebb 2,5 százalékos, kamatmarzsot és garanciadíjat együttesen tartalmazó kamatszint mellett folyósíthatják, és azok a hitelintézetek vehetnek részt a programban, amelyek a kkv-k számára folyósított hitelállományuk legalább 5 százalékával pályáznak.
Az MNB válaszában megerősítette, a bankok választhatnak, hogy melyik pillérben és milyen mértékig kívánnak részt venni. Rövid külső forrásaik leépítését a program keretében kapott deviza összegének megfelelő mértékben kell vállalniuk. A program részletes feltételeit, köztük a feltételek nem teljesítését illető szankciókat a jegybank honlapján májusban (az első két pillérre vonatkozóan előreláthatólag 15-én) közzétett terméktájékoztató fogja tartalmazni.
Hozzátették, a jegybank technikai és jogi szempontokat figyelembe véve döntött úgy, hogy csak azoknak a bankoknak kínálja fel - a rövid külső források visszafizetésére vonatkozó feltétel mellett - a fedezéshez szükséges devizát, amelyeknél a kkv-hitel kiváltása történik. A kkv-knak nyújtott hitelekről a kiváltó forinthitelt nyújtó bank teljesít adatszolgáltatást, miközben bankváltás esetén a devizára egy másik banknak van szüksége pozíciója lezárásához.
Az MNB csak a kiváltó hitelt felvevő bankokkal köt keretszerződést, így a devizát igénylő bank ilyen formában nem kötelezhető rövid külső forrásai visszafizetésére. Mivel a devizát az MNB piaci árfolyamon adja, ezzel nem kerülnek versenyhátrányba azok a bankok, amelyek a bankközi piacon szerzik be a devizát.
Megerősítették azt is, a program első két pillérének esetében is csak fedezet mellett nyújtja a jegybank a refinanszírozási hitelt. Az MNB mérlegébe a bankoknak nyújtott hitelek kerülnek.
Ezek fedezeteként a normál fedezeti kör mellett elfogadja a program keretében létrejött, kkv-kal szembeni hitelköveteléseket is, de "haircut" alkalmazása mellett, azaz nem 100 százalékos fedezeti értékkel. A nemfizetés kockázatát azonban az adott hitelintézet viseli, az MNB-nek csak abban az esetben kell ezen fedezetekből kielégítenie követeléseit, ha a hitelintézet nem tudja a refinanszírozási hitelt visszafizetni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.