Fél százalékra csökkentette az EKB a kamatot
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az irányadó euróövezeti alapkamatszintet csütörtöki kihelyezett, pozsonyi kamatdöntő ülésén.
A hírügynökségi felmérésekbe bevont banki elemzők szűk többsége kamatcsökkentést várt. Alig kevesebben számítottak a kamatszint tartására. A szervezet legutóbb - a mostanihoz hasonló 25 bázispontos vágással - 2012. júliusában változtatott az alapkamaton.
Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatóján azt mondta, a reálgazdaság és a hitelezési aktivitás gyengesége indokolta a kamatcsökkentését, illetve a likviditási eszközök laza voltának meghosszabbítását. Bejelentette, legalább a jövő év közepéig érvényben marad a három hónapos és rövidebb lejáratú likviditási eszközök esetében a teljes és fix kamatszint melletti kihelyezés.
A döntés összhangban van a szervezet 2 százalékos inflációs céljával, hiszen a fogyasztói árak kellően lehorgonyzottak. A testület figyelemmel kíséri a gazdasági fejleményeket, és szükség esetén készen áll változtatni politikáján - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy az euróövezeti tagállamok jelentős eredményeket értek el a költségvetési konszolidáció terén, a jelenlegi, lassabb növekedés miatt nem szabad feladni ezeket az eredményeket. Szerinte mindig is világos volt, hogy a költségvetési konszolidáció rövid- és középtávon visszaveti a gazdaság teljesítményét.
Ezeket a negatív következményeket azzal lehet a leginkább tompítani, ha a kormányzatok az adóemelés helyett kiadáscsökkentésre helyezik a hangsúlyt, illetve hiteles, strukturális reformokat is tartalmazó középtávú programokkal rendelkeznek. Arra az újságírói felvetésre, hogy a testület későn döntött volna az euróövezeti kamatszint csökkentéséről, Draghi úgy reagált, a mostani kamatcsökkentésnek erősebb hatása van, mintha azt korábban hozták volna meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.