"Lehetőség szerint fideszesek nyerjenek, jobbikosok és MSZP-sek pedig semmiképpen ne" - ezt az ukázt kapták szóban az Origo szerint Rogán Antal és Lázár János embereitől a Fidesz választókerületi vezetői, akik a dohánykoncessziós pályázatban javaslatokat tehettek.
Az Origónak hétfőn több fideszes és KDNP-s választókerületi elnök megerősítette a hvg.hu múlt heti információját, miszerint a fideszes választókerületi elnökei tettek javaslatot arra, hogy kik nyerjék el a dohányárusítási koncessziót az adott területen.
A választókerületi elnökök egy "faék egyszerűségű" iránymutatást is kaptak a döntésükhöz, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Rogán Antal frakcióvezető emberei adtak át nekik szóban. Az ukáz úgy szólt, hogy lehetőség szerint fideszesek nyerjenek, jobbikosok és MSZP-sek pedig semmiképpen ne. A megadott rövid határidőn belül az említett közvetítő embereknek kellett visszajuttatni a döntést.
A döntést meghozó fideszesek településeikre lebontva, nyomtatásban kapták meg a pályázók listáját. A pályázatokat Lázár János felügyelte, aki még azelőtt elkezdte egyengetni az ügyet, mielőtt átvette volna a Miniszterelnökség vezetését. Lázár motivációja személyes érdeklődés volt a megkérdezettek szerint. Hétfői sajtótájékoztatóján egyébként maga az államtitkár egyébként tagadta ezt, mondván: ő személy szerint betiltaná a dohányzást, és a pályázatok elbírálásánál semmilyen politikai szempont nem játszott közre.
Az Origónak nyilatkozó fideszesek szerint nem mindenütt volt jellemző a fent ismertetett metódus, csak azokon a helyeken - főként nagyvárosokban, nagyobb településeken - választották ki így a dohánykoncesszió birtokosát, ahol nem volt meg eleve a nyertes.
Az Origónak a megkérdezett választókerületi elnökök mind kínosnak, illetve gáznak nevezték a pályázatok miatt kialakult helyzetet. Mint mondták, ők igyekeztek a politikai szempontokat mellőzve olyanoknak adni a koncessziót, akik eleve trafikot üzemeltettek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.