2013. április. 24. 06:20 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2013. április. 24. 09:39 Gazdaság

Napi: százmillárdokat hozhat a büdzsének a hosszabb áfakiutalás

Márciusban több mint százmilliárd forintot hozott a költségvetésnek az a tavalyi módosítás, amely meghosszabbította az áfa kiutalásának határidejét 75 napra. A többlet egész évben több százmilliárd forintra rúghat, a vállalkozásoknak azonban gondot jelent a határidő-hosszabbítás – írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A lap emlékeztet, hogy a korábbi 45 nap helyett idén már 75 napos határidőre fizet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A negyedéves áfabevallások miatt áprilisban az előző havinál is jelentősebb egyszeri pluszt adhat a büdzsének ez a lehetőség, ami többszáz milliárd forint lehet egész évre vetítve.

A lap szerint ugyanakkor a társaságoknak gondot jelent ez a likviditási rés.

Már a 45 napos várakozás sem volt könnyű, hiszen a 27 százalékos áfakintlevőséget csak a legerősebb pénzügyi helyzetű cégek tudják könnyen kezelni, a 75 nappal pedig nagyon messze kerül a kifizetés lehetősége, és akkor még szóba sem került, hogy a hatóság egy ellenőrzés megindítása után akár meg is hosszabbíthatja ezt a határidőt – olvasható a cikkben.

zöldhasú
Hirdetés