„Ha ez volt az utolsó, akkor Budapest az egyetlen nemzetközileg kiemelkedő rendezvényétől fosztja meg magát” – fakadt ki Facebook-bejegyzésében Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, amit a mozgalom főszervezője nem is hagyott szó nélkül. Az nem képezte vita tárgyát, hogy a Critical Mass (CM) átfogó változást hozott a hazai civil szektorban, hiszen egy olyan, alulról szerveződő, szponzor - és pártfüggetlen eseményről van szó, amely példátlan módon rapid sebességgel segített a városi kerekpározás elterjedésében. Pogátsa Zoltán egészen odáig ment, hogy a CM „az egyetlen dolog, amire a civil szektor teremtő ereje szempontjából az ország büszke lehet az elmúlt 25 évből”.

„Sem a politika, sem a reklám nem ette meg”

Megkeresésünkre Pogátsa elmondta, hogy a CM-nek nemcsak a civil szektorra nézve hízelgőek az eredményei, hanem számos pozitív externáliát fel lehet sorolni. Véleménye szerint egy ország gazdasági versenyképessége nem azt jelenti, hogyan tud egy ország erős lenni, hanem hogy miként tud vonzóvá válni. Ezt nem feltétlenül a turisták számán kell mérni, hanem sokkal inkább azon, mennyire élhető a benne élők számára. Ha jól láthatóan élhető a város a helyieknek, akkor a külföldieknek is vonzó lesz. Ez pedig a befektetőket sem hagyja hidegen.

Az egyedülálló hangulat létrejöttéhez nagyban hozzájárult, hogy a felvonulás mentes minden politikai és szponzori támogatástól. Ahogy Pogátsa mondja, „sem a politika, sem a reklám nem ette meg, elkerülte a Pepsi-sziget jelensége”. Ezeknek a tényezőknek köszönhetően vált lehetővé, hogy „a megmozdulás mindenkié, és senkit nem érdekel, hogy a mellette tekerő kire szavaz, vagy mit fogyaszt”. Pogátsa az esemény identitásképző vonását is fontosnak tartja: a CM megteremtette a valahova tartozás érzését, amire véleménye szerint a „budapestieknek nagyobb szüksége van, mint egy falat kenyérre”.

Szerint elvitathatatlanok a gazdasági externáliák is. Elég az egyre szaporodó biciklis forgalom kiszolgálására születő üzletekre, divattermékekre gondolni, nem beszélve a kerékpározás népegészségügyi hatásairól. Mégis úgy gondolja, hogy mindez másodlagos: ennél sokkal fontosabb az a pozitív imázs, amit a rendezvény Budapestnek kölcsönöz. „Nem csak abban mérhető a nyugatiosodás, hogy bejön az országba a McDonald’s” – teszi hozzá.

Mit nevezünk gazdasági externáliáknak?

Olyan külső gazdasági hatásokat nevezzük gazdasági externáliának, amelyek valamely termeléshez vagy fogyasztáshoz köthető tevékenységből fakadnak, annak melléktermékei és azok is haszonélvezői lehetnek, akik nem járultak hozzá teljes mértékben. Jelen esetben, a kerékpározás népszerűsítésével, élhetőbbé vált Budapest az összes lakója számára, vonzóbbá vált a turisták szemében, ami hozzájárul a város arculatának pozitív megítéléséhez, ami külföldi befektetők szemében is felértékelheti a helyet. És akkor még nem esett szó a kerékpár gyártásával és szervizelésével foglalkozó vállalkozásokról.

Funkcióját vesztette

A rendezvény szervezője, Kürti Gábor egyetért a közgazdásszal a felvonulás hatásait illetően, mégis úgy gondolja, a mozgalom már nem alkalmas a korábbi funkciójának a betöltésére. Kürti emlékeztet, 9 éve azért szervezték meg az elsőt, hogy népszerűsítsék a közlekedési célú biciklizést, amit sikerült maradéktalanul teljesíteni. Budapesten a kerékpározás kimozdult abból a csapdahelyzetből, amivel több európai nagyvárosban is küzdenek. Ha kevés a kerékpáros egy városban, akkor kialakul az a vélekedés, miszerint nem lehet biciklivel közlekedni. Budapesten a CM-mozgalomnak is köszönhetően mára megtízszereződött a kerékpárosok száma, egyre többen felismerték, hogy a bicikli reális alternatíva a városi közlekedésben. Mára már nem a felvonulás gerjeszti a kerékpárosok számát, hanem az utakon nap, mint nap munkába és iskolába járó biciklisek jelenléte az ösztönző erő. A hétköznapi közlekedők már olyan példát mutatnak, ami mellett nincs szükség létezésük bizonyítására, a biciklizés terjedése önerősítő folyamattá vált.

További cél volt a biciklisbarát városi környezet kialakítása, amire Kürti szerint a CM jelenlegi formájában nem megfelelő eszközzé vált. A felvonulás, különösen mióta megszokottá vált, már nem alkalmas a döntéshozók befolyásolására, a politikusok nem érzékelnek nyomást a fesztiválszerű rendezvény miatt. Kürti szerint a biciklis társadalom olyan széleskörű civil szerveződéssé vált, hogy saját kezükbe kellene vennie az érdekképviseletét. Erre a feladatra a legalkalmasabb a Magyar Kerékpárosklub lenne – akiket kizárólagosan érdemesnek tart arra, hogy átvegyék a felvonulás szervezését is – hiszen így sem párthoz, sem vállalathoz nem lennének elkötelezve.

A probléma ott kezdődik, hogy noha a CM közösségi oldalának 38 ezer kedvelője van, és 8 ezren kapják a hírlevelet, addig a kerékpáros klubnak mindössze 1700 díjfizető tagja van, amiből a szervezet nem tudná fenntartani a működését, ha nem egészülne ki költségvetése különböző uniós pályázatok révén. A pénzhiány miatt azonban olyan projektekben is részt vesznek, melyek nem illeszkednek szorosan érdekképviseleti profiljukhoz. „A szervezet nemcsak azt csinálja, ami az ügye, hanem amire pénzt kap" – mondja Kürti. Az érdekképviseletre, Kresz-módosítások kijárására nincs uniós támogatás, és nem is lenne jó abból végezni. Véleménye szerint ahhoz, hogy önfinanszírozóvá váljon a kerékpáros klub, 3500 tagra volna szükség. Ráadásul nem nagy összegről van szó, évi 5000 forint a tagdíj, amivel különböző kedvezményekhez jutnak a tagok.

Nyolcvanmilliós rendezvény

„Ezt az eseményt vagy 0 forintból, vagy tízmillióból lehet megszervezni” – mondja Kürti. Eddig a 0 forintos kivitelezés volt, vagyis a 360 önkéntes lelkesedésből segédkezett, ők pedig munkaidőben egy hónapig foglalatoskodtak a szervezéssel – szintén lelkesedésből. A járulékos költségek 350 ezer forintra rúgtak – ez kizárólag a pólók, plakátok, matricák nyomdaköltsége, ami az adománypólók eladásából meg is térült. „Ha megjelenne egy szponzor, onnantól viszont máris egy tízmilliós költségvetésű rendezvénnyé válna. Mert ha van szponzor, mindenki pénzt kér. Ha csak a 360 önkéntes kérne 5000 forintot, máris 1,8 milliónál tartunk” – magyarázza Kürti. „Annak idején egy vállalat meg is keresett minket, akkor 80 millió forintra taksálták a rendezvény értékét” – teszi hozzá. De egy vállalati molinós rendezvénnyel a szervező szerint máris nem mindenki tudna azonosulni, nem érezné senki magáénak a hírverés feladatát. Az sem problémamentes, ha a főváros szállna be szponzorként, hiszen egy későbbi érdekvédelmi vita miatt a Magyar Kerékpárosklub kényelmetlen helyzetbe kerülhetne, ha a rendezvényt finanszírozó fővárossal kellene szembefordulnia.

Megkérdeztük a CM jövőjével kapcsolatban a Magyar Kerékpárosklub részéről László János szakpolitikai igazgatót is, aki ilyen formában nem vinné tovább az eseményt, hiszen a rendezvény célja a demonstrálás volt, de a legutóbbi alkalmakon már inkább azért jöttek el, mert jól érezték magukat. „A cél ma már az ünneplés” – mondja László. Jövő tavasszal szeretnének megtartani egy hasonló rendezvényt, mint egy tradicionális ünnepet, de az eddigi gyakorlattól eltérően. Az elképzelések még nem kiforrottak, de a szintén Magyar Kerékpárosklub elnökségében helyet foglaló Kürti Gábor elképzelésével szemben László egy üzleti alapon szervezett, piaci szereplők által finanszírozott eseményt képzel el, ami nem példátlan Németországban sem. A finanszírozók között kifejezetten kerékpáriparban szereplő cégeket képzel el, hiszen ezek a vállalatok a haszonélvezői a magyarországi „biciklis boom”-nak.

A tiltakozás még mobilizálhatja

Bardóczi Sándor okleveles tájépítész mérnök és vezető tervező szerint egy kicsit a szervezők is unják már a rendezvényt, hiszen itt már nem egy tiltakozásról van szó, mint annak idején 2004-ben, amikor a nemzetközi Autómentes Napra időzítették a megmozdulást, amit a főpolgármester, Demszky Gábor áthelyezett csütörtökről hétvégére, hogy ne zavarja az autós közlekedést. „Azóta már egy kicsit vásári hangulat jellemzi az eseményt” – teszi hozzá Bardóczi, aki ugyanakkor méltatja az elért eredményeket, és elvitathatatlannak tartja a CM szerepét egy élhetőbb és vonzóbb Budapest létrejöttében, de megérti a szervezőket is, hiszen azóta sikerült a kerékpáros érdekképviseletnek „beszivárognia” a budapesti fejlesztési politikába, így az esemény okafogyottá vált. Emellett a tervező elképzelhetőnek tartja, hogy ha a biciklis közösség érdekeit sértő irányt venne a városrendezési politika, nem haboznának százezer kerékpárossal elárasztani a fővárost.