2013. április. 21. 12:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 21. 12:25 Gazdaság

"Vasárnapi robot lesz a kormány ígéretéből"

AZ MSZP-s Gúr Nándor szerint a szegényebbeknek okoznak kárt a kormány munkaügyi intézkedései. Magyarországon jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a 2008-as gazdasági világválság kezdetekor - mondta.

A kormány munkaügyi intézkedési ellentétesek a korábbi ígéretekkel, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű embereknek okoznak károkat - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány béremelést ígért, amelyből "vasárnapi robot" lesz - tette hozzá az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke.

Három évvel ezelőtt, a kormányzás kezdetén a gazdasági növekedésről, egymillió új munkahelyről és radikális adócsökkentésről beszéltek. Ehhez képest 2012-ben 1,7 százalékos volt a gazdasági visszaesés, ez körülbelül 500-550 milliárd forintot jelent - tette hozzá.

Az MSZP alelnöke közölte: Magyarországon jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a 2008-as gazdasági világválság kezdetekor vagy a kormányváltást követő első negyedévben, ráadásul 500 ezren vállaltak munkát Magyarországon kívül.

Az egykulcsos személyi-jövedelemadó bevezetése és az adójóváírás kivezetése miatt a legkevesebbet keresők akár havi 8-12 ezerrel is kevesebbet kapnak - hangsúlyozta.

A munka törvénykönyvének változtatása következtében megszűnő vagy kevesebb műszakpótlék is csökkenti a fizetéseket, és több száz ezer ember nem jut hozzá az őt megillető pótszabadsághoz - mondta a politikus.

A 2014-es választásokat követően az MSZP olyan intézkedések sokaságát hozza majd, amelyek a Magyarországon élők többségének, a leginkább rászorulóknak a javát szolgálják - közölte Gúr Nándor.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.