2013. március. 28. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 16:37 Gazdaság

Lemondanak fizetésük egy részéről a ciprusi politikusok

A ciprusi államfő 25 százalékkal csökkentette saját fizetését, míg a kormány tagjainak illetménye 20 százalékkal lesz kevesebb - közölte csütörtökön az elnöki hivatal.

A hivatal szóvivője szerint Nikosz Anasztasziadisz ilyen értelmű utasítást adott a ciprusi számvevőszék elnökének. A lépéssel az államfő és a miniszterek szolidaritásukat akarják kifejezni a szigetország lakosaival, akiket keményen sújt a pénzügyi válság. Ciprus vezető politikusai egyúttal lemondtak 13. havi illetményükről is, amely törvény szerint jár nekik.

A ciprusi bankok csaknem két hét szünet után csütörtökön nyitottak ki először, de az ügyfelek fejenként legfeljebb 300 eurót vehettek fel az éjjel készpénzzel feltöltött bankfiókokban. A külföldre történő pénzátutalás értékét 5 ezer euróban maximálták, csekket nem lehet beváltani.

A korlátozó intézkedés egyelőre hét naptári napra vonatkozik, azaz jövő szerdáig szól.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.