2013. március. 28. 09:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 09:51 Gazdaság

Nagy mozgások jöhetnek ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 pontos emelkedéssel, szerdai záróértékén, 17 909,40 ponton nyitott csütörtökön.

Élénk árfolyammozgásokra számít a Budapesti értéktőzsde csütörtöki kereskedelmében az Equilor vezető elemzője, aki szerint a hét és egyben a negyedév utolsó kereskedési napján nagy lesz a befektetői aktivitás.

Kuti Ákos kifejtette: nagypénteken szünnap lesz a BÉT-en, de mivel a BUX-index átsúlyozása jövő keddtől lép életbe, a befektetők már most "megteszik tétjeiket". Szerint a nap elején óvatosabb kereskedésre lehet számítani, a zárás előtt azonban jelentősen élénkülhet a forgalom. Jelezte, hogy a BUX-ban valamelyest nőni fog a Richter súlya, az OTP-é pedig csökken. A bankpapír így eladói nyomás alá kerülhet a nap végén. 

A Magyar Telekomról Kuti Ákos elmondta, hogy ha a papír két-három napig tartani tudja a 412 forintos árfolyamot - ez a 200 napos mozgóátlag -, akkor lehet tér a további emelkedésre. A nemzetközi hangulatot továbbra is a Ciprussal kapcsolatos hírek befolyásolják, a befektetők kíváncsian várják a csütörtöki banknyitást - mondta Kuti Ákos. Hozzáfűzte, hogy még a csehországi kamatdöntés lehet hatással az árfolyamokra. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,60 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 17 908,99 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 295 forintra csökkent, 694,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 83 forinttal, 1,84 százalékkal 4417 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra erősödött, forgalma 502,8 millió forint volt. A Richter 110 forinttal, 0,33 százalékkal 33 240 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 39,9 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,19 százalékkal 18 600 forintra nőtt.

A BUMIX 977,94 ponton zárt szerdán, ez 9,43 pontos, 0,96 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.