2013. március. 11. 15:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 15:52 Gazdaság

Elégedetlen Egyiptommal az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nincs megelégedve az egyiptomi kormánynak a gazdaság helyreállítására kidolgozott tervével, és ez azzal járhat, hogy egyelőre nem tudnak megállapodni a hitelnyújtásról.

Az egyiptomi kormány augusztusban kért 4,8 milliárd dollárig terjedő kölcsönt az IMF-től. A kairói kormány december 11-én viszont arra kérte a Nemzetközi Valutaalapot, hogy halassza el a döntést a hitel megadásáról.

A bejelentésre azután tették, hogy az egyiptomi államfő felfüggesztette a jelentős költségvetési hiány csökkentését célzó adóemeléseket tartalmazó programot. Szerepet játszott az egyiptomi kormány döntésében a bizonytalanná vált belpolitikai helyzet is.

Időközben újrakezdődtek a tárgyalások a kairói kormány és az IMF között. A BBC ugyanakkor azt közölte hétfőn, hogy a washingtoni székhelyű szervezet illetékesei elégedetlenek a gazdaság talpra állítására vonatkozó kairói tervekkel. Ez pedig azzal járhat, hogy rövid távon nem lesz megállapodás az IMF-fel, Kairónak másutt kell kölcsönért kilincselnie.

Arra a hétfői várakozásra, hogy egyelőre elmaradhat az IMF-megállapodás, az irányadónak számító 10 éves egyiptomi kötvény hozama tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett, az egyiptomi font árfolyama gyengült a dollárhoz képest, az egyiptomi államadósság-törlesztés leállításának rizikójára köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) középárfolyama pedig 20 bázisponttal 635 bázispontra ugrott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.