2013. február. 27. 11:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 12:25 Gazdaság

Ha az új MNB-elnök túl merészen lép, borulhat a forint

A keddi ismételt kamatdöntés után a kérdés már inkább az, hogy az új jegybanki vezetés is folytatni fogja-e a kamatvágási periódust. Ez csak akkor lehetséges, ha a piaci hangulat kedvező lesz, ez azonban több ponton is borulhat. Ha ez bekövetkezne, akkor újra zuhanna a forint, és elszállnának a magyar állampapírok kamatai.

Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a Beyondbrics által megkérdezett londoni közgazdászok szerint a kérdés a keddi kamatcsökkentés után már inkább az, hogy az új összetételű monetáris tanács - új jegybankelnök és alelnökök - folytatni fogja-e a kamatvágási periódust. Orbán Viktor kormányfő kétségkívül egy lazább monetáris politika híve, és az új jegybanki vezetés minden bizonnyal hasonló gondolkodású lesz. Ebben a környezetben elképzelhető, hogy 4 százalékra is lemehet az alapkamat.

Mindezt azonban nem helyi gazdasági, hanem a piaci környezet határozhatja meg jobban. Egy hirtelen változás a hazánk irányába megnyilvánuló piaci hangulatban azt eredményezheti, hogy emelkedésnek indul a magyar állampapírok kamata, a forint esésnek indul, amivel drágul a devizában fennálló adósság finanszírozása is. Ez leszűkítené az esetleges kamatvágás mozgásterét, sőt, kamatemeléshez vezethet.

Ezt a hangulatváltozást pedig két dolog idézhető elő: az euróválság újabb eszkalálódása, vagy az új jegybanki vezetés elég erőteljes nem konvenciális monetáris politikája.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.