Letagadott orosz államkötvény-vásárlás, letagadott Matolcsy-jelölés, letagadott gazdasági sikerek - ezekről volt szó a héten. De mit hoz a jövő a gazdaságpolitikában? Folytassa a tündérmesét a hvg.hu-val!
Huszonöt órásnál hosszabb, maratoni tárgyalássorozatot követően az uniós tagországok vezetői megegyeztek a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi keretről. Ez lehet az első az eddigi költségvetések között, melynek a keretösszege (960 milliárd euró) alacsonyabb, mint az előző ciklusé volt. A Magyarország részére jutó felzárkóztatási támogatás kerete ugyan szintén 2,2 milliárd euróval kevesebb, mint az előző hét évben, de 2,1 milliárd euróval kedvezőbb az Európai Bizottság eredeti, 30 százalékos csökkenést eredményező javaslatánál.
Az IMF helyett az oroszoktól venne fel hitelt a magyar kormány – írta a csütörtöki HVG, amely szerint az oroszok 4,6 milliárd dollár értékben jegyeznének állampapírt 2,25 százalék kamatra. Az állampapírjegyzést mindkét fél hamarjában tagadta.
A Világgazdaság a keddi Fidesz-KDNP frakcióülés idején, kedd este közölte, hogy döntés született Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről, egyik helyettese pedig Balog Ádám lesz, aki most az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára. A Fidesz szerint szó sem esett erről a frakcióülésen.
Február elején máris módosítani kell a 2013-as költségvetést az E.on gáztározóinak, valamint gázkereskedő cégének a megvásárlása miatt. A vevő a Magyar Villamos Művek, de az állam készfizetői kezességet vállal, amennyiben az MVM szeptember 30-ig nem fizeti ki a vételárat.
Egyes régiókban lasszóval sem lehet üzemeltetőt fogni a nemzeti dohányboltok indításához, pedig akár még ingyenes üzlethelyiséget is adnának a vállalkozóknak. Pedig a dohányboltok kínálata tovább szélesedik: a trafikban szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is szabad majd árusítani a dohánytermékek és fogadási játékok mellett. A pályázatokat is meghosszabbították február 22-ig.
12,5 milliárd forintot nyert egy húszmilliárdos keretösszegű pályázaton öt kft, melyet mind ugyanaznap alapítottak, ugyanazon a címen vannak bejegyezve, és nem meglepő módon a tulajdonosi összetételükben is van kapcsolódás. A közbeszerzést szélessávú körzethálózati fejlesztésre írták ki.
Zöld utat kaptak Amerikától a mangalicák, aminek köszönhetően megérkezett az első 20 millió dolláros megrendelés az Egyesült Államokból. Nemcsak hőkezelt sertéstermékeket lehet bevinni az amerikai piacra, hanem lehetőség nyílik hagyományosan érlelt kolbászok, füstölt sonkák, fagyasztott sertéshús, élő sertés és szaporító anyag amerikai exportjára is.
A megrendelések teljesítését igazoló központi szerv felállításával védekezne az építőipari körbetartozások felszaporodása ellen a kormány. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) a tervezési, építési, kivitelezési szerződések teljesítését igazolhatja a megrendelő, a kivitelező, vagy az alvállalkozó számára, így meggyorsítja a szerződésből eredő teljesítések után a fizetés - akár bírósági úton történő - kikényszerítését.
A hét mondása: “Az eltelt közel három év alatt a magyar gazdaságpolitika óriási sikert ért el, mert csökkenő pályára állította az államadósságot, mérsékelte az országadósságot, tartósan 3% alá vitte le az államháztartás hiányát, foglalkoztatási fordulatot hozott, megállította a születésszám csökkenését és megőrizte a folyó fizetési mérleg pozitív egyenlegét. Ha az elmúlt 30 évben bármikor találnak ilyen pozitív fordulatot a magyar gazdaságban, akkor kérjük, azonnal szóljanak!” - az NGM így reagált a hvg.hu Matolcsy György jegybankelnökségével kapcsolatos “spekulációira”.
Aktuális Tündérmese Mutató (ATM) |
A Moody’s továbbra is bóvliban tarja Magyarországot, ráadásul negatív kilátással. Az államháztartás központi alrendszerének januári hiánya kis mértékben, de mínuszos volt, amit utoljára 2011-ben, azt megelőzően pedig 2008-ban produkált az egyenleg. Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok. Ezzel biztossá vált, hogy a cégtörlések rendkívül magas, 60 százalék körüli növekedése nem átmeneti jelenség, hanem trendszerű változás, amely egyaránt tükrözi a piac megtisztulását a nem működő cégektől és a válság működő cégekre gyakorolt káros hatását. Éves szinten többszázmilliárd forinttal bukik a költségvetés: legalábbis a Napi Gazdaság számításai szerint ennyivel több adóbevétel folyna be, ha az ötszázezer kint élő magyar itthon maradt volna. |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.