Gazdaság MTI 2013. február. 02. 08:51

A magyarok tartanak az eurótól

A magyarok többsége azt szeretné, ha csak 2018 után jönnek a közös pénz, írja a Századvég kutatása alapján a Magyar Nemzet.

A lakosság többsége szerint 2018 után lenne időszerű megkezdeni a csatlakozási folyamatot az eurózónához, a 2014-2018 közötti kormányzati ciklusban még nem - derül ki a Századvég felméréséből, amelyet a Magyar Nemzet közölt szombaton.

A megkérdezettek 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább 2018 után kellene megkezdeni az előkészítést, 27 százalék szerint már 2014-2018 között, míg 15 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A Századvég felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek többsége azért tolná el az euró bevezetését, mert tart annak következményeitől: a 2018 utáni euró-bevezetést szorgalmazók 56 százaléka megszorításoktól, 16 százaléka általános áremelkedéstől fél - olvasható a lapban.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.